A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés

A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés - közölte a Nokia Magyarország kommunikációs vezetője az MTI-vel.

Simai Anna szombati közleménye szerint a Nokia új stratégiájára vonatkozó pénteki bejelentést Yrjö Eskola, a  komáromi gyárigazgató azzal pontosította, hogy az új stratégia közvetlenül nem érinti gyártási stratégiát. A komáromi gyárban a termelés továbbra is ugyanúgy folytatódik - tette hozzá.

Stephen Elop, a Nokia Corp. új vezérigazgatója pénteken "jelentős létszámcsökkentést" jelentett be telekommunikációs szakemberek előtt Londonban. A vezérigazgató szerint a Nokia túl magas költségekkel dolgozik, és ezért megtakarítások szükségesek.

A leépítések pontos részleteit egy későbbi időpontban teszi közzé a Nokia. A vállalat alkalmazásában 2010 végén 132.500 dolgozó állt.

A finn mobiltelefonkészülék-gyártó vállalat pénteken gyakorlatilag elismerte okostelefon modellstratégiájának kudarcát, és bejelentette, hogy a jövőben a Microsoft mobil operációs rendszerének alkalmazására áll át.

A Figyelő TOP 100 tavaly júliusban azt közölte cégbírósági adatok alapján, hogy a Nokia Komárom Kft. árbevétele 1.075,5 milliárd forint volt 2009-ben, miközben adózott eredménye 42 milliárd forintot tett ki. A társaság 2009 januárjában 6.000 embert alkalmazott Magyarországon, közülük 5.500-at Komáromban.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció