Kitűnő gyorsjelentést közölt az Apple

Az amerikai Apple nyeresége 78 százalékkal, bevételei pedig 71 százalékkal nőttek a tavalyi negyedik negyedévben éves összevetésben, köszönhetően annak, hogy a vártnál jóval több táblagépet (iPad) és okostelefont (iPhone) értékesítettek az ünnepi bevásárlásoknak köszönhetően.

A világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai és komputercége több mint 7,3 millió iPad-et adott el, egymillióval többet a vártnál. Az egész negyedévben több mint 16 millió iPhone talált gazdára, ami éves összehasonlításban 86 százalékos emelkedést.

 A társaság profitja 6 milliárd dollárra, azaz részvényenként 6,43 dollárra nőtt, szemben az elemzők által várt részvényenként 5,4 dollárral. Az egy évvel korábbi azonos időszakban 3,4 milliárd dollárra rúgott az Apple profitja, részvényenként 5,4 dollárra.

 A cég bevételei 26,7 milliárd dollárra nőttek tavaly az utolsó három hónapban, miközben az elemzők 24,4 milliárd dollárt prognosztizáltak.

 Az előrejelzéseiben konzervatív, az elemzőknél általában alacsonyabb célszámokat megjelölő Apple arra számít, hogy az idei első negyedévben 22 milliárd dollár bevétel mellett részvényenként 4,90 dolláros profitot termel. Ezúttal viszont a Wall Street az óvatosabb: részvényenként 4,47 dollárt jósol, 20,8 milliárd dolláros bevétel mellett.

 Az Apple árfolyama a New York-i értéktőzsdén záráskor 340,65 dolláron állt, 7,83 dollárral alacsonyabban a pénteki zárónál. A gyorsjelentés közzététele után, a tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben megugrott az árfolyam: 4 százalékkal 354 dollárra növekedett.

 A várakozásokat és a kedvező gyorsjelentést beárnyékolja, hogy Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója kénytelen ismét kórházba vonulni. Jobs már túlélt egy ritka típusú hasnyálmirigyrákot, 2009-ben pedig májátültetésen esett át. Az Apple rajongói attól tartanak, hogy a cég dizájnvezérelt termékei kevésbé lesznek innovatívak Jobs háttérbe vonulásának esetén.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció