Facebookon is megnyitotta kapuit ügyfelei számára az Invitel

Az Invitel elsősorban aktív tájékoztatásra és kommunikációra használja 2010. november elején elindított Facebook oldalát, amelyet 2011. január 11-én 10 óráig összesen 18.692 ember jelölt be kedveli oldalként. Így az Invitel már most több telekommunikációs céget is megelőzött az ismerősök számában. A cég idővel állandó online közösséget szeretne kialakítani.

Az Invitel is belépett a web2-es kommunikáció világába, a november elején indult Facebook oldalhoz már közel 20 ezren csatlakoztak. Nemcsak tájékoztatásra, de aktív kommunikációra is használja a vállalat a felületet, egyfajta speciális online ügyfélszolgálatként. Az Invitel szeretné ügyfelei számára még kényelmesebbé és könnyebbé tenni az információszerzést és lehetőséget kíván adni arra, hogy észrevételeiket, javaslataikat megosszák, kérdéseket tegyenek fel, vagy felhívják a figyelmet az esetleges problémákra.

„Nagy eredménynek tartjuk, hogy néhány hét alatt közel 20 ezren csatlakoztak hozzánk. Főleg úgy, hogy nem adtunk külön publicitást az oldalnak, nem hirdettük azt. Egyfajta próbának is szántuk mindezt és örülünk, hogy jól működik. Bíztatok mindenkit, hogy csatlakozzon, értesüljön azonnal a legfrissebb hírekről, mondja el véleményét, kritikáját, javaslatait” – mondta Zsembery György, az Invitel üzleti működéséért felelős vezérigazgató-helyettese.

Hosszabb távon az Invitel azt is szeretné, ha az oldal egy olyan állandó online közösséget gyűjtene, amely elmondja véleményét az Invitel termékeiről, szolgáltatásairól és olyan ötleteket, javaslatokat tesz, amelyek – ha sokak számára tetszenek –, idővel be is épülhetnek a termékpalettába, hogy minél inkább az előfizetők igényeihez alkalmazkodjanak a termékek.

Nemcsak ügyfélszolgálat jellegű kommunikáció zajlik: a cégprofiltól kissé távolabb eső akciókat is a Facebookon hirdetik meg. Jelenleg például az oldalon keresztül is lehet jelentkezni az Invitel kkv-k számára indított innovációs versenyére, az InnoMax Díjra, vagy a felsőoktatási hallgatók fejlesztési versenyére az InnoApps Díjra. Emellett karitatív akciót is szerveznek itt: a karácsonyi időszakban például a HEGYEM Mozgalom számára lehetett virtuálisan gyűjteni, amelyet az Invitel vált majd át anyagi támogatássá.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció