Putyin likvidálja a Windows-t

A orosz kormányfő kezdeményezi, hogy 2011-től az állami intézmények számítógépeit Linux alapú operációs rendszerre állítsák át.

Vlagyimir Putyin személyesen kezdeményezte, hogy 2011 közepétől Oroszországban az összes állami intézmény számítógépeit Linux operációs rendszerre, és más nyílt forráskódú szoftverekre állítsák át. A teljes átállás a tervek szerint 2015-re fejeződne be.

Oroszországban már több kísérlet is volt a nyílt forráskódú szoftverek elterjesztésére (főként az oktatásügyben), de különböző lobbicsoportoknak a kellő politikai hátszél hiányában ezt eddig mindig sikerült megakadályozniuk. Mivel a mostani terv mögött személyesen Putyin áll, nem valószínű, hogy bárki szembe merne szállni az alaposan megtámogatott projekttel.

A Linuxra váltás fő indoka, hogy olcsóbb és biztonságosabb a Windowsnál, és csökkenti az ország függőségét az amerikai technológiától.

A terv első, mindössze 17 oldalas dokumentációja szerint 2011 az előkészítéssel és tesztekkel fog telni, és a konkrét átállás 2012-ben kezdődik, a kormányzati szerveknél alkalmazott végleges ingyenes programcsomag pedig csak 2014-ben mutatkozik be.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció