Számítási felhőbe telepített IFS Applications megoldás világszinten elérhető szolgáltatásként a NEC-től

Az NEC Corporation és az IFS bejelentette, hogy szövetségüket kibővítve szolgáltatásként is elérhetővé teszik az IFS Applications integrált vállalatirányítási (ERP) rendszert az NEC felhőalapú adatközpontjából.

A szolgáltatás részeként a pénzügyeket, ellátási láncot, valamint a gyártást támogató IFS Applications komponensek, valamint az NEC által fejlesztett kiegészítők lesznek elérhetők. Az NEC már megkezdte a szolgáltatás értékesítését és várhatóan 2011 áprilisára elindulnak az első megoldások. Az NEC elsőként kínál világszinten szolgáltatásként elérhető IFS Applications-t számítási felhőbe telepítve és az elkövetkező öt évben mintegy 50 új ügyfélre számít.

A megoldás legfontosabb tulajdonsága, hogy az IFS Applications komponens alapú az IFS szolgáltatásközpontú architektúrájából adódóan. Az ügyfelek üzleti környezetüknek és stratégiai szükségleteiknek megfelelően választhatják ki az alkalmazott komponenseket, így rugalmas rendszerhez juthatnak alacsonyabb teljes tulajdonlási költség (TCO) mellett. Az NEC becslése alapján az ügyfelek öt év alatt több mint 30%-os megtakarítást érhetnek el TCO vonatkozásában egy hagyományos telepítésű megoldással összehasonlítva.

Az NEC-IFS partnerség kezdete, azaz 1997 óta az NEC különféle kiegészítéseket is fejlesztett az IFS-sel közösen a japán vállalatok egyedi igényeinek kielégítésére, valamint globális terméktámogatási hálózatot hozott létre. Az NEC ez idáig 130 rendszert vezetett be, ezek egyharmadát Japánon kívül, de főleg ázsiai ügyfeleknél.
„Az új együttműködés révén a felhőalapú szolgáltatások terén fokozódni és fejlődni fog az NEC-IFS szövetség” – fogalmazott Yasujiro Ryuno az NEC partnerkapcsolatokért felelős alelnöke. „Régóta működünk együtt sikeresen az új kezdeményezés pedig igen figyelemre méltó lesz azon vállalatok számára, melyek agilisabb üzleti megoldásokat keresnek. Az IFS Applications komponens architektúrája lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy lépésről lépésre vezessenek be funkciókat.”

A szolgáltatás modulonként és felhasználónként havidíjas konstrukcióban vehető igénybe, ebből következően kedvezőbb költséggel és az ügyfél méretéhez igazítva érhető el. A kínálatban megtalálhatók az NEC és az IFS által közösen a Japán vállalatok számára fejlesztett modulok, közöttük erőteljes pénzügyi, számlázási és globális kínálat-igény kezelő funkciók. Összesen több mint 30 modul érhető el. A többnyelvű, többdevizás és többtelephelyes képességek révén a szolgáltatás lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy integrálják tengerentúli gyártó és kereskedelmi bázisaik rendszereit, fokozva ez által a vállalat feletti kontrollt. Az NEC tanácsadói szolgáltatásokat is nyújt a megoldáshoz, mely felöleli az ügyfél folyamatainak optimalizálásától kezdve a felhőbe telepített szolgáltatások használatán át a szoftver telepítéséig terjedő tevékenységeket.

„Az IFS Applications szolgáltatásként való elérhetővé tétele számítási felhőben a hagyományos hoszting koncepció természetes továbbfejlesztése, örömünkre szolgál, hogy az NEC elérhetővé teszi ezt ügyfeleinek” – fogalmazott Dan Matthews, az IFS technológiai igazgatója. „A felhő hoszting és a szoftver plusz szolgáltatás (S+S) együtt azok a megoldások, melyek tekintetében úgy gondoljuk, hogy az IFS ügyfelek elsőként használhatják ki a felhőszámításból származó előnyöket.”

Az NEC a közelmúltban fejlesztette tovább számítástechnikai infrastruktúráját a felhőalapú modellnek megfelelően. A továbbfejlesztés során gyűjtött tapasztalatokkal felvértezve kínál az NEC teljes körű szolgáltatást, beleértve a tanácsadást, valamint iparági/üzleti megoldásokat az IFS Applications optimalizálására a szolgáltatásként, számítási felhőben való felhasználásra vonatkozóan.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció