Ezentúl nem adja ki az ismerősök adatait a Google

A Google bejelentette, hogy a jövőben nem adja ki a Facebook-nak és másoknak sem a Gmail felhasználóihoz tartozó ismerősök adatait, miután a közösségi oldal nem viszonozta az információk átadását.

A Google közleménye szerint a Facebook természetesnek veszi, hogy elszipkázza a Gmail-felhasználókhoz tartozó adatokat, ugyanakkor nem alkalmazza a kölcsönösség elvét, mivel az információ nem áramlik mindkét irányban. Azaz amíg a Facebook nem engedélyezi a felhasználói adatok importálását és exportálását, addig ők sem teszik azt. A közösségi portálon jelenleg ha feliratkozik valaki, akkor a szolgáltatás automatikusan arra kéri, hogy importálja Gmail címjegyzékét, majd ezt követően közli, hogy a benne szereplők közül kik vannak fönt a Facebook-on.

A Google lépése jelzi, hogy mi is az, amiért ma a küzdelem folyik az internetes tartalomszolgáltatók között. A keresőóriás számára csalódás, hogy a webes közösségi szférában mindeddig nem tudott sikert elérni, miközben a Facebook éppen az ő szolgáltatásai javára terjeszkedik. Hiszen ha ott is lehet keresni, üzeneteket váltani és levelezni, minek használná valaki a Google oldalait? A másik lényeges szempont az, hogy a Google számára óriási kincset jelentene a félmilliárd Facebook-felhasználó által kreált információtömeg, hiszen szolgáltatásai, valamint a sok pénzt hozó célzott reklámok értékesítése is a neten található információk szolgáltatásán alapszik. Márpedig a mostani lépéssel elvben akár olyan megegyezésre is ösztönözhetnék a Facebook-ot, ami esetleg némi betekintést engedne ebbe az adattömegbe.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció