Magyar közreműködéssel újulhat meg az albán e-közigazgatás

Jelentős lépésre szánta el magát a tiranai kormányzat, amikor olyan elektronikus kormányzati infrastruktúra kiépítésének előkészületeire adott megbízást, amely elősegíti az államigazgatás hatékonyságát és átláthatóságát. A nemzetközi projekt lebonyolításának sikeréért projektvezetőként az AAM Tanácsadó Zrt. felel.

A mintegy 180 millió forintos összköltségű projekt fő célja, hogy a szakemberek kialakítsák az EU adatvédelmi szabályainak megfelelő e-kormányzati infrastruktúrát, miközben megteremtik az államigazgatás hatékonyságát és transzparenciáját. A 2010 októberében induló projekt tervezett időtartama 12 hónap. A mostani projekt az előkészítő fázisa az elektronikus kormányzat és interoperábilis szolgáltatások fejlesztésének.

„A most induló munkánk során a csapatnak el kell készítenie az e-kormányzati keretrendszer rendszertervét és tenderdokumentációját, és elő kell készítenie a jogi környezet megfelelő módosítását. Az új elektronikus szolgáltatások előkészítése, majd későbbi bevezetése után mód lesz a főiskolai jelentkezések, a jogosítványigénylések, valamint a lakcímváltozások bejelentésének elektronikus intézésére.” – mondja el a feladattal kapcsolatban Gimesi Zoltán, az AAM Tanácsadó Zrt. nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója.

A szakember rámutat, hogy a vállalat számára elsődleges stratégiai cél a külföldi terjeszkedés, kiemelten fontos célterületnek számít a balkáni régió, ezen belül Albánia is, ahol ez már a sokadik projekjük. Gimesi Zoltán felhívja a figyelmet, hogy a magyar gazdaság egészének szempontjából fontos, hogy a hazai, magyar magántulajdonban lévő cégek minél nagyobb tömegben tudjanak munkákat elnyerni a Kárpát-medence országaiban, és az ennek környezetében lévő régiókban, mert ez a magyar gazdaság összteljesítményét is javítja, fokozza hazánk gazdasági versenyképességét.

Az AAM 2005-ben nyitotta meg bukaresti, 2009-ben zágrábi leányvállalatát. Az utóbbi időszakban ugyanis Horvátországban is sikerült jelentős megbízásokat elnyerni a magyar szakembereknek. „Célunk egyértelműen az, hogy sikerüljön egyfajta magyar multivá válnunk, amelynek központja Budapesten van, de érdekeltségei és munkavállalóinak összetétele nemzetközi. Ennek szellemében keressük a külföldi megbízások lehetőségét, és összpontosítjuk külföldre erőforrásaink jelentős részét” – magyarázza a nemzetközi üzletfejlesztési igazgató, aki hozzáteszi: büszkeséggel tölti el, hogy magyar tulajdonú cégként számos külföldi munkavállalót is alkalmaznak a külföldi irodáikban.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció