Nem lesz egyhamar PS4

A Sony képviselői előrevetítették, hogy a jelenlegi konzolt leváltó játékgépre még sokat kell várniuk a fogyasztóknak, s nagy valószínűség szerint a konkurens termékek sokkal hamarabb fognak debütálni.

A japán gyártó nem fogja egyhamar aktualizálni konzolpalettáját, mivel a jelenleg forgalomban lévő modell egyelőre tökéletesen megfelel az elvárásoknak- nyilatkozta Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios első embere. Szerinte a PlayStation 3 technikailag messze felülmúlja konkurenseit, éppen ezért nincs szükség egy még erősebb készülék rövid időn belüli elkészítésére, ugyanis annak életciklusa sokkal hosszabb köszönhetően a hardverháttérnek. Köztudomású az is, hogy a vállalat jóval a gyártási ár alatt kezdte meg a PS3 értékesítését, és csupán mostanra sikerült olyannyira leszorítani a költségeket, hogy a konzol forgalmazása ne legyen veszteséges.

Valószínűleg ez is szerepet játszik az új generáció piacra dobásának a késleltetésében. Yoshida szerint azonban a Nintendónak iparkodnia kell, annak ellenére, hogy eladási rekordokat döntött a Wii-vel, mivel a cég készüléke már nem felel meg a kor technikai elvárásainak, ezért a Sony-vezető nem tartja kizártnak, hogy az ázsiai rivális rukkol elő hamarosan egy olyan új termékkel, amelyik már támogatja a HD-felbontást is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció