Megváltoztatja a banki szokásokat az internet-generáció

Az internetes hálózati piac szállítója, az amerikai Cisco felmérése szerint a mostani 30 év alattiak, az úgynevezett internet-generáció igényei hatással lesznek a banki szolgáltatások jövőbeni alakulására is, a pénzügyi szektor az új üzleti modellek és a video szolgáltatások bevezetésével pedig akár 10 százalékos bevételnövekedést is elérhet.

A Cisco globális tanácsadó csoportja, a Cisco Internet Business Solutions Group (IBSG) által végzett kutatás szerint az internet-generáció már nem a személyes, hanem a video és a virtuális, közösség-alapú pénzügyi tanácsadást részesíti előnyben. Az 1960 előtt született generációk körében mért 17 százalékkal szemben az internet-generációs fogyasztók közel 40 százaléka jelezte, hogy érdekli a hirdetőkkel folytatott videokommunikáció lehetősége.

 Ráadásul az internet-generáció tagjai négyszer gyakrabban tesznek pénzügyi természetű észrevételeket blogokban vagy online fórumokon, mint az 1960 előtt születettek. Negyven százalékuk használ valamilyen, elsősorban a bankok által kínált web alapú alkalmazást arra, hogy felügyelje a kiadásait, csökkentse az adósságait, illetve maximalizálja hosszú távú megtakarításait.

 A kutatás kimutatta azt is, hogy az internet-generáció video kommunikációs eszközökön keresztül vagy mobiltelefonon szeretne pénzügyi tanácsokat kapni. Míg a 60-as évek előtt született generációk tagjainak alig egyharmada rendelkezik videokamerával, addig az internet-generáció tagjainak több mint fele rendelkezik ezzel az eszközzel, illetve 97 százalékuknak van mobilja. Az internet-generációhoz tartozók mintegy ötöde naponta többször is ellátogat a YouTube-ra, ötször gyakrabban, mint az idősebbek.

 Ugyanakkor a felmérés alapján az internet-generáció is igényli a segítséget pénzügyi döntéseihez, s ebben saját bankjára is számít. Több mint egyharmaduk véli úgy, hogy segítségre szorul pénzügyei kezelésében, míg a 60-as évek előtt született generációk képviselői közül csak minden ötödik gondolkodik így.

 Az internet-generáció tagjainak több mint egyharmada leginkább a bankok tanácsadási szolgáltatásait szeretné igénybe venni, miközben 85 százalékuk elégedett, vagy nagyon elégedett a jelenlegi pénzügyi szolgáltatójával.

 A Cisco szerint azok a bankok, amelyek elsőként reagálnak a változó igényekre innovatív szolgáltatásokkal, jelentős előnyre tehetnek szert az internet-generáció körében, mivel közülük 26 százalék már most is hajlandó lenne bankot váltani, ha ezzel jobb minőségű szolgáltatásokra tehetne szert.

 A kutatás szerint a bankoknak olyan összetett ajánlatot kell kidolgozniuk, ami megfelel az internetes generáció igényeinek, s például automatizált szaktanácsadással segíti őket pénzügyeik, hiteleik és kiadásaik kezelésében. Ehhez a bankoknak internetes platformon nyújtható, személyre szabott tanácsadási rendszert kell létrehozniuk, ki kell építeniük a video alapú ügyfélszolgálatot, s támogatniuk kell a pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó online közösségeket.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció