Microsoft Innovációs Díj a Cason zrt. okos mérőóra-leolvasó szolgáltatásának

A Cason Diwicon SIMSIM AMI rendszere a Microsoft Innovációs Díjában részesült a "Felhőben futó alkalmazás" kategóriában.

A most díjat nyert Diwicon SIMSIM AMI (Advanced Metering Infrastructure) a Cason Mérnök Zrt. egyik legfontosabb alkalmazása. „Egy okos mérőóra-leolvasó szolgáltatás, amely a világon egyedülállóan nem csupán a mérőórákat, de az elosztó hálózatot is figyelve fogyasztási mérleget állít fel, és ennek alapján felderíthetők az energiahálózat utolsó kilométerére eső veszteségek. A fogyasztók számára egyúttal valós idejű információt nyújt szokásaikról, amely által tudatos fogyasztókká válhatnak, pénzt és energiát egyaránt megtakarítva” – hangsúlyozta a díj átvételekor Szakács Ferenc, a Cason Mérnöki Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A SIMSIM AMI egy webalapú alkalmazás a mérőeszközök által szolgáltatott, az elektromos áram-, gáz-, illetve vízszolgáltatással kapcsolatos adatok megjelenítésére. A SIMSIM-mel a Cason olyan komplex megoldást nyújt, amelybe a hardvertől a szoftverekig minden beletartozik: a fogyasztók akár okos-telefonjukon is nyomon követhetik villany-, gáz- és vízfogyasztási szokásaikat, és garantáltan meglepődnek saját pazarlásukon. A szolgáltató számára pedig a mérlegkészítés funkcióval nagyszámú fogyasztó adatait összegezve és feldolgozva kiderülhetnek a veszteségek okai, az infrastrukturális hibák (pl. víz- és gázszivárgás, vagy a mérők meghibásodása), illetve egy esetleges szabotázs (károkozás). A rendszer kommunikációs csatornája, a Zig-C extrém kis fogyasztású rádiós technológia folyamatosan, valós időben küldi az adatokat a CASON szervereire, így mind a szolgáltató, mind a fogyasztó teljes kontroll alatt tarthatja a fogyasztást.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció