KÜRT Akadémia: indul a hacker labor és a szupervízor képzés

A KÜRT Akadémia elindította intézményi keretek között működő, kutató-fejlesztő etikus hacker közösségét, a hackLAB-et. A hacker labor alapító tagjai a KÜRT Akadémia egyéves etikus hacker képzésének végzős hallgatói, akik a képzés során valós projekteken, éles bevetéseken is bizonyították már rátermettségüket és kiemelkedő szakmai felkészültségüket.
A hackLAB célja, hogy megismertesse a piaccal az etikus hackelés szakmai kritériumait, valamint, hogy fejlesztéseivel egyre szélesebb felhasználói kört juttasson a biztonságos informatika használatának előnyeihez.

A KÜRT Akadémia az idén második alkalommal indítja el egyéves etikus hacker képzését. A képzés kiscsoportos; évente nagyságrendileg 15 fő teljeskörű szakmai felkészítését vállalja az intézmény. A felvett hallgatóknak nem kevesebbet kínál az iskola, mint hogy megismerhetik a legfrissebb hacker technológiák teljes tárházát, műhelymunkák sorozatában gyakorolhatják a megtanult fogásokat, betekintést kapnak az etikus hackelés jogi és pszichológiai hátterébe, és megtanulják kezelni a megrendelő szempontjából kritikus helyzeteket és bonyolult projekteket.

Az első hacker évfolyam hallgatói színes szakmai háttérrel érkeztek a KÜRT Akadémiára: a fizikai biztonsági szakértőtől, az informatikai igazgatón keresztül az Oracle specialistáig sokféle tudás jelent meg a csapatban. A KÜRT Akadémia hackLAB ennek a közösségnek kínál további fórumot a tudásfrissítéshez, a közös munkához és a jövőbeli fejlesztésekhez, de nem titkolt szándékuk nyitni olyan etikus hackerek felé is, akik tudásukkal, minőség iránti igényükkel, fejlesztésorientált hozzáállásukkal illeszkednek a hackLAB szellemiségéhez és a csapat célkitűzéseihez.

A közösség célja a hacker szakma minőségi kritériumainak megismertetése a hazai piac szereplőivel annak érdekében, hogy a megrendelők szempontjai megfelelően érvényesüljenek a projektekben, és emelkedjen a piaci szolgáltatások színvonala. A hackLAB közössége többek között olyan védelmi és vizsgálati módszerek fejlesztésén dolgozik, amelyek vállalatmérettől függetlenül, széles felhasználói kör számára teszik elérhetővé az információ megfelelő szintű biztonságát.

A KÜRT Akadémia hackLAB azon piaci szereplők számára kínál költséghatékony megoldást, akik a szakmai közösség tudását vállalati biztonságuk érdekében szeretnék felhasználni. A közösség erőforrásai vállalati etikus hackelési projektekre és biztonsági fejlesztésekre egyaránt igénybe vehetők.

A KÜRT Akadémia következő nyílt napján, május 27-én, csütörtökön, 15 órától az egyéves etikus hacker képzés tartalmáról hallhatnak az érdeklődők, valamint megismerkedhetnek a hackLAB alapítóival és a képzés vezetőjével.

A hacker iskola második évfolyamával egyidőben üzleti szupervízor képzés indul a KÜRT Akadémián, dr. Keserű Károly vezetésével. Ez a képzés azoknak az üzleti szakembereknek – elsősorban vezetőknek és fejlesztőknek, tanácsadóknak (coach-oknak) – szól, és jelent perspektivikus tanulási lehetőséget, akik nyitottak a változásra és az önreflexióra, valamint tiszta, hiteles kapcsolati dimenziókra törekednek.

Szintén szeptemberben indul újra Mérő László és Baracskai Zoltán üzleti coach képzése. A hallgatók érdekes szakmai perspektívákat, új üzleti megoldásokat ismerhetnek meg a téma nemzetközi nagymestereitől, a hazai tudományos élet jeles alakjainak tolmácsolásában.

A KÜRT Akadémia képzéseinek a KÜRT budaörsi székházában kialakított rendezvény- és oktatóközpont ad otthont. A legkorszerűbb technikával felszerelt konferencia- és oktatótermek a különféle programok színvonalához méltó helyszínt biztosítanak.

A KÜRT Akadémia és a képzéseivel, illetve a nyíltnappal kapcsolatban bővebb információ
a www.kurtakademia.hu weboldalon található.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció