A nagyfiúk is beszállnak a digitálisfilmkamera-üzletbe: ARRI Alexa

A hagyományos celluloid alapú filmkészítés egyik legnagyobb márkája, az ARRI is elkészült digitális videókameráival, az új kategória Alexa néven fog futni.

Az ARRI kameráinak képét mindenki ismeri, akkor is, ha még nem is hallotta ezt a nevet. Ennek oka egyszerű, a világ legnagyobb filmkameragyártójáról beszélünk, mely már a film hőskorában, 1917-ben megkezdte működését. 1937-ben ők mutatták be a világ első tükörreflexes 35 milliméteres mozgóképkameráját Arriflex 35 néven. A filmgyártásban fogalommá vált eszköz az évtizedek során számos változtatáson esett át, ám mechanikája és állandó partnere, a Zeiss optikáinak minősége miatt a 40-50 éves ARRI kamerák a mai napig használhatók. Nem véletlen tehát, ha a cég ilyen háttérrel nem dobta be magát gyorsan a digitális kamerák világába, az első prototípusok után meglehetősen sokat várt a sorozatgyártásra szánt termékcsalád bejelentésével. Többek között a Vidocq című film képei, az elismerésre méltó úttörő szerep mellett, figyelmeztették a gyártókat a digitális eszközök gyenge pontjaira.

Az ARRI első kísérlete az Arriflex D-21-es volt, ám a jelek szerint az Alexákat szánják az igazi sorozatgyártású kategóriába. Ezt már az is jelzi, hogy az új gépcsalád relatíve olcsó, a nagy rivális RED kamerák árkategóriáját célozza meg. A 60 ezer dollár alatti összeg kifejezetten szerénynek mondható a filmgyártásban, hiszen általában bérelhető eszközökről van szó, és ezért igen impresszív teljesítményt kapunk. A 1080p kompatibilis gép leginkább az ARRI saját ProRes 444 és ProRes 422 formátumaiba szeret rögzíteni. Ezen kívül képes egyszerre tömörített 1080p és Arriraw formátumokba is rögzíteni, ez utóbbi nyers 2 ezres felbontást jelent, ami kiváló alapot nyújthat későbbi konvertálásokhoz. Az Alexák teljes méretű 35 CMOS Bayer szenzorra dolgoznak, a dinamika 13,5 lépésben állítható, és az ígéretek szerint akár DSLR optika is használható lesz vele. A jövőben jó eséllyel találkozhatunk az Alexával készült felvételekkel, mert a nyersanyag és az utómunkálatok mellett a nagy költségű világítási igény költsége is minimálisra csökkenthető a digitális rendszerrel.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció