A lelküket is eladják a figyelmetlen online vásárlók

Az egyik játékokat forgalmazó brit online üzletház áprilisi tréfa gyanánt megváltoztatta adatkezelési feltételeit, s ennek következtében, akik e hónap első napján a cég internetes boltjában vásároltak, azok lemondtak oly becsesnek tartott halhatatlan lelkükről is.

A GameStation csupán arra volt kíváncsi, hogy mennyire figyelmesek a szörfölők, s egy rövidke toldalékkal kiegészítették az általános felhasználási feltételeket, mégpedig akik beleegyezésüket adták, azok arra kötelezték magukat, hogy öt napon belül átadják lelküket az üzemeltetőnek. A kicsit morbid felmérés eredménye az lett, hogy 7500-an, azaz a vásárlók közel 90%-a elfogadta a szerződést. Akik viszont figyelmesen végigolvasták a leírást, és felfedezték abban az említett passzust, azok egy linken keresztül visszavonhatták lelkük átadását, és 5 font engedményben részesültek. A felhasználóknak azonban mindössze a 12%-a vette észre a néhány soros kiegészítést.
A GameStation képviselői a tanulmány nyilvánosságra hozatalával egyidőben azt is kijelentették, hogy nem élnek törvény adta jogukkal, és nem követelik egyetlen egy ügyfelüktől sem lelkük átadását.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció