A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee

A Samsung Electronics vállalat elnökeként visszatér cégéhez a két éve adócsalás és egyéb korrupciós botrányok miatt a Samsung vállalatcsoport vezetéséről lemondó Lee Kun-hee.

A 68 éves Lee-ről elsőször az derült ki még 2008 elején, hogy egy titkos, 205 millió dolláros pénzalapot hozott létre, amelyet gyaníthatóan arra használtak volna fel, hogy különböző befolyásos emberek megvesztegetése által olajozottabbá tegyék a cég működését. Lee áprilisi lemondásakor megígérte, hogy a pénzalapot, illetve a megvesztegetések fedőcégét felszámolják. Ezt követően azonban nagy összegű adócsalásra is fény derült, illetve arra, hogy Lee Kun Hee illegálisan ruházott át hatalmi jogosítványokat egyetlen fiára, Lee Jae-yong-ra annak érdekében, hogy biztosítsa későbbi utódlását a vállalat-konglomerátum élén. Lee-t az ügyészség hét év börtönbüntetésre szerette volna ítéltetni a bíróságon, azonban egymás után többször is kegyelmet kapott a dél-koreai elnöktől.

Lee Kun Hee mintegy két évtizede vette át a Samsung vezetését édesapjától, az alapítótól. Az ország sajátos nagyvállalati struktúrájának köszönhetően Lee és családja tartotta kezében a cégcsoport irányítását annak ellenére, hogy a külső befektetőké a részvények oroszlánrésze; maga a lemondott vezérigazgató például csupán a legfontosabb Samsung Electronics papírjainak 1,9 százalékát birtokolta. Éppen emiatt a helyzet miatt kellett Lee-nek szabálytalan és törvénytelen eszközökkel előmozdítania fia karrierjét a vállalatnál, aki a botrány kirobbanása előtt felelős vezető posztot töltött be a Samsung Electronics leányvállalatnál.

Szakértők szerint Lee visszatérése után most már valóban csak jelképes hatalommal fog rendelkezni a cégnél, és a lépés leginkább a dél-koreai közvéleménynek szól. Az ország nemzeti össztermékének mintegy 15 százalékát adó Samsung vállaltcsoport ugyanis, amely az elektronika mellett olyan ágazatokban is érdekelt, mint a nehézipar, a hajógyártás, vagy a textilipar, az egyik legfontosabb nemzeti jelképnek számít a dél-koreaiak szemében. Akik számára rendkívül fontos az a stabilitást és folytonosságot jelképező hagyomány, hogy az alapító család valamely tagja álljon a cég élén. A Samsung Electronics egyébként minden valószínűség szerint történetének legjobb évét zárja március végén és forgalma felülmúlhatja az IBM-ét és a HP-ét is a technológiai ágazatban. A társaság a memóriacsipek és a síkképernyők terén magasan piacvezető, emellett pedig a Nokia után másodikként a mobilpiacon is egyre sikeresebb.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció