A Sony után az LG is piacra dobott egy OLED tévét

Két évvel a Sony első fecskéje után az LG is forgalomba hozott egy OLED televíziót, elődje példáját követve szintén csak a hazai, azaz ezúttal a dél-koreai piacon.

A nemes egyszerűséggel a puszta „OLED TV” nevet viselő készülék képernyője 15 colos, azaz nagyobb, mint a Sony XEL-1 11” megjelenítője. A készülék emellett olcsóbb is, már ha a 450 ezer forintnak megfelelő vételár olcsónak nevezhető. Az LG a Sony 2007-es, nyugodtan kísérletinek minősíthető premierjét követően jócskán kivárt, mivel a többi gyártóhoz hasonlóan egyelőre túl magasnak találta a nagyobb képernyők gyártási költségeit, az OLED pedig a jobb képminőség ellenére sem érne meg a vásárlóknak sokszoros árat egy azonos méretű LCD-hez képest.



Nagyon valószínű, hogy az LG terméke is leginkább a sajtónak szól és reklámcélokat szolgál, nem pedig rekordeladásokat célzott meg vele a dél-koreai cég. Amely egyébként a Sony mellett az OLED képernyő-technológia másik élharcosának számít, amit jól mutat, hogy a tavalyi CES kiállítás óta folyamatos rendszerességgel előrukkol egy-egy prototípussal.


 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció