Kivizsgálja az NHH a T-Mobile pénteki üzemzavarát

A Nemzeti Hírközlési Hatóság hétfőn megkapta a Magyar Telekom-T-Mobile jelentését a pénteki üzemzavarról, majd a leírtak és a vonatkozó jogszabályok, előírások és a társaság általános szerződési feltételi (ászf) alapján elemzi a helyzetet és döntést hoz a teendőkről.

Pataki Dániel, a hatóság elnöke elmondta: az ászf alapján 6-7 eset is vonatkozik a szolgáltatás ideiglenes szüneteltetésére és a hálózati hibákra, ezért egyelőre nem tud többet mondani az esetről. Hozzátette: mivel egy ilyen leállás nagyon sok ember életét megkeseríti, az NHH egyeztetést kezdeményez a szolgáltatókkal arról, miképpen lehet a legjobban kezelni egy ilyen üzemzavart. Az NHH két hét múlva tájékoztat a részletekről.

 Pénteken hívásindítási problémák voltak a Magyar Telekom mobilhálózatában - elsősorban a hálózaton belül -, ami csak délutánra szűnt meg. A T-Mobile előfizetői pénteken azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, mintha ki lenne kapcsolva, így sok esetben a hangposta jelentkezett be. Átmenetileg zavar volt az sms-ek továbbításában is. A Magyar Telekom a fennakadásokat kora délután egy előre tervezett éjszakai munka során keletkezett váratlan szoftverproblémával magyarázta.

 A Telekom közlése szerint minden szükséges lépést megtett, és a hálózati hibából eredő kötelezettségeit is megvizsgálta. S bár a szolgáltatás kiesése miatt kötbérfizetési kötelezettsége nem áll fenn, az ügyfeleknek okozott kényelmetlenség miatt előfizetőnként 10, hálózaton belül lebeszélhető percet biztosít díjmentesen - közölte a Magyar Telekom.

 A T-Mobile közleményben tájékoztatott arról, hogy havidíjas és Domino kártyás ügyfelei december 24-én 0 órától december 31-én 24 óráig használhatják fel a múlt pénteki rendkívüli szolgáltatás-kiesés kapcsán előfizetőnként biztosított 10 percnyi, hálózaton belüli beszélgetést. A 10 percet minden előfizető automatikusan kapja, és a saját díjcsomagja szerinti számlázási egységgel beszélheti le.

 Az NHH októberi adatai szerint 11,696 millió mobil ügyfél volt Magyarországon, ennek 44,28 százaléka volt T-Mobile előfizető, ami csaknem 5,2 millió.
 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció