Két hetet késik az Alpha 550-es DSLR érkezése

A Sony bejelentette, hogy az augusztus végén bejelentett gépváz és kapcsolódó elemei csak két héttel később kerülnek a boltokba.

A Sony augusztus legvégén adta hírül, hogy három új DSLR modellel rukkol elő. Ezek közül az Aplha 850-es egy igazi teljes képkockás modell, az 500-as és 550-es pedig az elérhetőbb árkategóriába tartozik. Ez utóbbi 14,2 megapixeles továbbfejlesztett APC-C méretű, Exmor CMOS érzékelővel rendelkezik, és többnyire megnövelt felbontásában különbözik az Aplha 500-astól, valamint a jóval részletesebb képet adó, ám azonos képátlójú 3 inches, 921600 pixeles LCD-ben. Az eredeti ütemterv szerint október 22-én jelent volna meg az újdonság, először Japánban, ám ezt a gyártó nem tudja teljesíteni. A Sony szerint a vártnál jóval több megrendelés futott be, és ha megfelelő árukészlettel akarnak nyitni, akkor a gyártás felfuttatása eltart november 5-ig. Logikus módon erre az időpontra csúsztatták a géphez szettben kínált optika megjelenési időpontját is. A géphez való új VG-B50AM vertikális markolatba két további NP-FM500H akku helyezhető el. Ez a markolat a leendő Alpha 550 tulajdonosok számára maximum 1900 fotó elkészítését teszi lehetővé, segítségével a rendszer automatikusan vált az akkuk között, a fennmaradó energiát pedig 1%-os beosztással jeleníti meg a fényképezőgép kijelzőjén, az egységen található további exponálógomb és az iker kontrollgombok segítik a kényelmes munkát álló vagy fekvő formátum esetén, ez a markolat is csak november 22-én kerül a boltokba.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció