Kulcs- Készlet és Számla Next - Az ügyvitel jövője

Hamarosan napvilágot lát a jövő ügyviteli programjainak első képviselője, a Kulcs- Készlet és Számla Next. Egy letölthető Béta verzió mind 32, mind 64 bites verzióban már megjelent a Kulcs-Soft Zrt. honlapján, azonban nem kell sokat várni a végleges verzió megjelenéséig sem. Addig is azonban tekintsük át, micsoda újdonságokat rejt magában a szoftver.

Ez az újonnan megjelenő termék az ügyviteli programok prémium kategóriáját fogja erősíteni, mindezt úgy, hogy közben túlmutat a konkurencián. Nem kell azonban megijednie az eddigi Kulcs-Soft partnereknek, az újítások nem mennek a jól megszokott könnyed kezelhetőség rovására, minden az ismert egyszerűség és gyors használat figyelembevételével lett kifejlesztve.

Az egyik újítás, hogy a program magába foglal egy friss munkamódszert is, melynek keretében, minden munkamenetről, ami a Next rendszerén belül történik, bizonylatot készít a program. Ennek köszönhetően gyorsan és átláthatóan visszanézhetjük korábbi munkáinkat.
Teljesen átalakult a „Törzsadatok” menüpont is, melybe a céggel kapcsolatos minden információt bevezethetünk, s mindezt úgy variálhatjuk, ahogy csak szeretnénk, a szoftver semmiben nem akadályoz minket.
Kibővült az „Ügyfél kategóriák” pont is, ezáltal meglévő és új ügyfeleinket igényeink szerint csoportosíthatjuk.
A kényelmet szolgálja az az innováció, minek köszönhetően a program leggyakrabban használt funkcióit a „Kedvencek” menüpont alatt gyűjthetjük, s így sokkal gyorsabban tudjuk elindítani őket. Továbbá a komfortérzet növelése érdekében, ezek után nem kell elindítania több ablakot, ha több különböző folyamatot egyszerre kell menedzselnie, hiszen a Next képes a lapfülekkel való megjelenítésre, így annyi munkafázist végezhet párhuzamosan, amennyit szeretne.

A Drag&Drop (Fogd és Dobd) oszlopszerkesztés funkciójának megjelenése is az újítások garmadájának egyik eleme. Ezek után, úgy alakíthatja és formázhatja adatoszlopait, ahogy Önnek a legkényelmesebb, továbbá ugyanezt a lehetőséget alkalmazhatja a nyomtatványtervezőben is.  Említést kell tenni még arról az opcióról, hogy a legtöbb funkció, bármikor egy kattintással elérhető.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció