Digitális átállás: Az NHH elégedetlen, elmarasztalta az Antenna Hungáriát

1 / 3 oldal

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) a stratégiai fontosságú digitális átállás sikere érdekében, szinte a földfelszíni digitális műsorszórás beindulásával egy időben kezdte ellenőrizni a szolgáltatás beindításának körülményeit, a digitális átállás céljainak és a hatósági szerződésben foglaltak teljesülését.

A vizsgálat során az NHH megállapította, hogy az Antenna Hungária (AH), illetve az AH tulajdonában lévő Antenna Digitális Kft., a földfelszíni digitális műsorszóró-hálózatok üzemeltetője még nem teljesítette maradéktalanul az NHH-val 2008 szeptemberében aláírt hatósági szerződésben foglalt kötelezettségeket, ezért az NHH Tanácsa a társaságot a kötelezettségek teljesítésére és a jogszabályoknak megfelelő magatartás tanúsítására szólította fel.

Az NHH Tanácsa szerint egyes vállalások elmaradásában, illetve a hatósági szerződés egyes pontjainak megszegésében objektív, külső körülmények, illetve az AH-tól független szereplők hatása is szerepet játszott. Ezek a területek, illetve körülmények az alábbiak:

·    közszolgálati műsorok továbbítására vonatkozó szerződések hiánya;
·    két nagy kereskedelmi műsorszolgáltató műsorának továbbítására vonatkozó szerződés elmaradása;
·    DVB-H platformon a mobilszolgáltatókkal történő megállapodás elmaradása;
·    világgazdasági, pénzügyi válság hatása (például az 1%-os hitel biztosítása).

A digitális földfelszíni műsorterjesztés alapvető célja, hogy a jelenleg tető-, vagy szobaantennát használók (a háztartások 20 százaléka) jobb minőségű és bővebb választékú szolgáltatást érhessenek el, illetve, hogy az új platform erősítse a versenyt a televíziós piacon. Az NHH megítélése szerint jelenleg még egyik cél megvalósulása sem egyértelmű. A digitális átállás tervei ugyan elméletileg hozzájárulhattak a műsorterjesztők digitális fejlesztéseihez és az áremelések mérsékléséhez, de a DVB-T platform tényleges versenyképessége a többi sokcsatornás műsorterjesztési lehetőséggel szemben jelenleg kérdéses, miként az is, hogy meg tud-e jelenni a digitális földfelszíni terjesztésben a vezetékes és a műholdas platformok csatornaszámához mérhető kínálat.

Az NHH az ellenőrzés során a hatósági szerződésben foglalt kötelezettségek teljesülését ellenőrizte, különös tekintettel azokra az alapvető pontokra, amelyek, a pályázat elbírálása során is hangsúlyos értékelési szempontot képviseltek. Ezen kiemelt kötelezettségek vizsgálatával az NHH átfogó képet alkothatott a platform működéséről és sikerült rávilágítani azokra a pontokra, ahol a szerződésszerű teljesítés vagy a működés hatékonysága érdekében hatósági fellépés, vagy szabályozói beavatkozás indokolt.

A hatósági szerződésben négy alapvető kötelezettség-csoport szerepel:


1.    A földfelszíni terjesztésű (DVB-T) és mobil-vételű (DVB-H) hálózat kiépítésére, és a szolgáltatások elérésére vonatkozó kötelezettségek.
2.    A meghatározott műsorok terjesztésére, továbbítására vonatkozó kötelezettségek.
3.    A digitális vevődekóder kedvezményes forgalomba hozatalára vonatkozó rendszer kialakítására, működtetésére vonatkozó kötelezettség, valamint
4.    a lakossági tájékoztatás részét képező „matrica” rendszer működtetésére vonatkozó vállalás.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció