Nem kevesebb, mint 52 javítófoltot adott ki az Apple

Az Apple rekordmennyiségű, összesen 52 biztonsági javítást adott ki a héten, ebből 41-et a Mac OS X számítógépes operációs rendszerhez.

A 41 OS X javítófolt közül 15 orvosol kritikus sebezhetőséget, ami az Apple definíciója szerint „jelentős kárt okozó”, illetve „önkényes kódfuttatással járó” támadásoknak nyithat utat. Egy külön frissítés járt az új Leopard operációs rendszernek is, ebben azonban az iPhoto szoftveren kívül csak kisebb, kozmetikai javítások szerepelnek. További 10 biztonsági foltot adott ki az Apple a Safari böngésző Windows-on futó Safari verziójához is. A kijavított hibák java része az idegen környezetben futó alkalmazásoknál előforduló „cross-scripting” sebezhetőség, azonban egy kritikus rés is található köztük, amely a személyes információkhoz való hozzáférésen kívül kódfuttatást is lehetővé tehet.

A mostani frissítőcsomag az egyik legnagyobb az Apple történetében, az idei évben mindenképp. Szoftverbiztonsági szakemberek szerint a javítások egy része ugyan külső cégek szoftvereihez került kiadásra, azonban a Mac OS X-en orvoslásra szoruló sebezhetőségek számának emelkedése mégis egyfajta tendenciát mutat. Ez pedig nyilvánvalóan a felhasználói bázis növekedésével hozható összefüggésbe, hiszen minél többen használnak egy szoftvert, annál népszerűbb célpont lesz a hackerek körében.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció