Tízmillió dolláros Android-fejlesztő versenyt hirdetett meg a Google

A Google programozói versenyt hirdettek, melynek keretén belül az Android továbbfejlesztésére hívják meg a programozókat, s komoly pénzjutalmakkal díjazzák a legjobb munkákat.

Az internetes vállalat által életre hívott Open Handset Alliance (OHA) pályázatot írt ki a nemrég bemutatott mobil operációs rendszer tökéletesítésére, s összesen tízmillió dollárt kívánnak szétosztani a legjobbak között. A Google máris elérhetővé tette az Android Software Developer Kit (SDK) előzetes verzióját, amely mintaprojekteket, vaskos dokumentációkat, emulátort, fejlesztési kiegészítőket, és sok más, a programozást megkönnyítő információt és eszközt tartalmaz. A beküldött pályaműveket egy bizottság fogja elbírálni, és a legígéretesebbek készítőit 25-275 ezer dollárral fogják megjutalmazni. "Szeretnénk, ha a programozók minden tudásukat és kreatív képzeletüket bevetnék a fejlesztés során"- nyilatkozta Andy Rubin, a keresőóriás mobil platformok részlegének vezetője. A Google természetesen ötleteket is adott, hogy mely területekkel volna a legérdemesebb foglalkozni. Ezek a következők; multimédia, online közösségépítő alkalmazások, szerkesztés, fotómegosztás és képszerkesztés, e-mail, IM, hírszolgáltatások, stb.

Az érdeklődők az Android SDK-t innen tölthetik le.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció