IDC: a Microsoft és partnerei 53 000 embert foglalkoztatnak Magyarországon

A magyarországi IT-piac az átalakulóban lévő gazdaság jellemzőit mutatja; 2007-ben az IT-költések 43%-át adják a hardverek, és mindössze 23%-át a szoftverek. Az IT-költések a GDP csupán 2,3%-át teszik ki, a világviszonylatban jellemző 2,5%-kal szemben. Bár a szoftverekre költött összeg az IT-költések csak kis százalékát teszi ki, a szoftverekhez kapcsolódó munkahelyek száma 2007-ben várhatóan a teljes IT-foglalkoztatottság közel 48%-át teszi majd ki, amely több mint 118 000 foglalkoztatottat jelent. A Microsofthoz kapcsolódó foglalkoztatottság várhatóan a teljes IT-foglalkoztatottság 45%-át fogja kitenni.

A Microsoft megbízásából végzett kutatás keretében az IDC azt vizsgálta, milyen hatást gyakorol az IT ágazat a munkahelyteremtésre, a cégalapításra és az adóbevételek alakulására a világ technológiai beruházásainak 99,5 százalékát adó 82 országban. Az IDC megállapította, hogy a Microsoft ökoszisztémájának tagjai – azaz a Microsoft platformon futó termékeket fejlesztő, értékesítő és forgalmazó IT-szakemberek és az ilyen tevékenységet folytató IT-cégek munkatársai – kiemelt szerepet játszanak az IT‑ágazatnak tulajdonítható munkahelyteremtésben és gazdasági fejlődésben.

A kutatás tanúsága szerint a Microsoft katalizátorként hat a gazdaság fejlődésére minden olyan országban, ahol jelen van. A Microsofttal együttműködő cégek árbevétele messze meghaladja a Microsoft saját forgalmát. A magyarországi eredmények is igazolták, hogy a Microsoft 2007-es árbevételének minden forintja 6,4 Ft forgalmat generál a cég partnereinél. A kutatás adatai szerint 2007-ben 199 milliárd Ft (945 millió USD) árbevételt termelnek majd a Microsoft ökoszisztémájához tartozó szállítók, az e cégek által a helyi gazdaságban kutatás-fejlesztésre, marketingre, értékesítésre és támogatásra fordított összeg pedig meg fogja haladni a 43 milliárd Ft-ot (200 millió USD).

„Az IDC kutatása számszerűsítve is kimutatja, milyen óriási hatást gyakorolnak a szoftverek a helyi munkahelyteremtésre és a nemzetgazdaságok növekedésére a fejlett és fejlődő piacokon” – mutatott rá Craig Mundie, a Microsoft kutatási és stratégiai vezérigazgató-helyettese. „Világszerte emberek milliói végeznek a Microsofttal kapcsolatos munkát, amelyből az érintett országok kormányai idén több mint ötszázmilliárd USD adóbevételre tesznek szert. A Microsoft üzleti modellje szerint árbevételünk minden USA dollárja átlagosan több mint 7 USD további forgalmat generál. Kínában, Indiában és Oroszországban 1:16 ez az arány.”

A kutatás szerint a magyarországi IT-költések összege idén eléri az 545,5 milliárd Ft-ot (2,6 milliárd USD), ebből a szoftverköltések 122,8 milliárd Ft-ot (0,6 milliárd USD) tesznek majd ki. A következő négy évben ez a szám évi 6,2%-kal növekszik majd, ezen belül a szoftverköltés növekedése évi 8,6%-ot fog kitenni. Az IDC megállapította, hogy a szoftverberuházások tényleges arányukon túlmutató mértékben ösztönzik a szakképesítést igénylő munkahelyek számának bővülését. A szoftverek elsősorban a disztribúciós és a szolgáltató-szektorban, valamint az informatikát hasznosító szervezeteknél generálnak új tevékenységeket. Míg a dobozos szoftverekre fordított összeg csupán 23 százalékkal fog részesedni a 2007-es év teljes IT-költéséből, az IT-profilú munkahelyek 48 százaléka kötődik majd szoftverekhez.

A Microsoft-ökoszisztéma kiemelkedő gazdaságélénkítő hatását bizonyítja, hogy a cég partnerei világszerte élen járnak az innovációban, és komoly növekedést produkálnak.

A kutatás főbb megállapításai

Az IDC az alábbi trendeket azonosította a világ 82 országában és régiójában:

Globális trendek

A Microsoft a globális IT-ágazat fontos tényezője. A Microsoft és ökoszisztémája – azaz a Microsoft-platformon futó termékeket fejlesztő, Microsoft-termékeket támogató vagy a cégüknél Microsoft-termékekkel dolgozó vállalatok – világszerte 14,7 millió embernek ad munkát. A Microsoft-ökoszisztéma a világ minden országában élénkíti az IT-vonatkozású gazdasági szegmensek fejlődését.

Az IT-ágazatban a következő négy évben keletkező 7,14 millió új állásból mintegy 3 millió fűződik a Microsofthoz.

Jelenleg a Microsoft ökoszisztémája foglalkoztatja az IT-ágazat teljes dolgozói létszámának legalább 40 százalékát. Ugyanez az ökoszisztéma várhatóan mintegy 100 milliárd USD-t fektet majd be a helyi gazdaságokba 2007 során.

A szoftverek adják az IT-költések összértékének egyik legvékonyabb szeletét, miközben ennél az aránynál jóval nagyobb mértékben járulnak hozzá a helyi gazdaság fejlődéséhez. A szoftverek elsősorban a disztribúciós és a szolgáltatószektorban, valamint az informatikát hasznosító szervezeteknél generálnak új tevékenységeket. Míg a dobozos szoftverekre fordított összeg 2007-ben csupán 21 százalékkal fog részesedni a globális szinten informatikára költött összegből, az IT-profilú munkahelyek 42 százaléka kötődik majd szoftverekhez.

A Microsoft és ökoszisztémája által megtermelt adóbevétel (azon belül az áfa és egyéb forgalmi adók, a személyi jövedelemadó, a társadalombiztosítási jellegű adók, járulékok és illetékek, valamint a társasági nyereségadó) globális összege 2007-ben eléri az 514 milliárd USD-t.
 

  • A Microsoft ökoszisztémája egyedül az USA-ban 203 milliárd USD adót fog fizetni 2007-ben.
  • Nyugat-Európában ugyanez az összeg csaknem 133 milliárd USD (illetve valamivel több 100 milliárd euró) lesz.
  • Ázsiában és a csendes-óceáni térségben szintén közel 133 milliárd USD adóbevételt fog termelni a Microsoft‑ökoszisztéma az idén.
  • A feltörekvő piacokon 2007-ben fizetendő adó becsült összege meghaladja a 100 milliárd USD-t.

Az IT-szektorban foglalkoztatott munkaerő bővülése várhatóan 592 milliárd USD-s adóbevétel-növekedéshez vezet majd a következő négy évben.

Kelet-Közép-Európa


Bár regionális szinten is a szoftverek adják az IT-költések összértékének egyik legkisebb hányadát, ennél az aránynál jóval nagyobb mértékben járulnak hozzá a helyi gazdaság fejlődéséhez. A szoftverek elsősorban a disztribúciós és a szolgáltatószektorban, valamint az informatikát hasznosító szervezeteknél generálnak új tevékenységeket. Míg a dobozos szoftverekre fordított összeg csupán 13 százalékkal fog részesedni a 2007-es év összes regionális IT-költéséből, az IT-szektor dolgozóinak 39,8 százaléka foglalkozik majd szoftverek fejlesztésével, forgalmazásával, telepítésével vagy támogatásával.

A Microsoft ökoszisztémája – a Microsoft szoftvereivel együttműködő illetve Microsoft-platformon futó termékeket értékesítő, valamint Microsoft-szoftvereket támogató és forgalmazó vállalatok – idén várhatóan több mint 19,5 milliárd adót fognak befizetni a régióban.

A Microsoft regionális árbevételének minden USA dollárja 14 USD 7 cent további forgalmat generál a Microsoft ökoszisztémájának vállalatainál: az OEM-hardverszállítóknál, a szoftvercégeknél, a viszonteladóknál és a szolgáltatóvállalatoknál.

 
 
 

Belépés

 

 

Regisztráció