iTunes azonosító kell az iPhone-hoz

A Wall Street Journal értesülése szerint az AT&T ügyfelei csak Apple iTunes azonosító segítségével tudják majd használni iPhone okostelefonjukat.

Mindez az AT&T leendő készüléktulajdonosoknak küldött e-mailjében szerepel, természetesen valahol a vége felé, mindenfajta kiemelés nélkül. Az persze eddig is egyértelmű volt, hogy az iPhone-ra csakis az iTunes-ról lehet majd zenéket letölteni, mégis érdekes kérdés, hogy a fentiek fényében mit tegyenek azok, akiket csak az érintőképernyős kezelőfelület, a divatos kivitel, illetve az okostelefonos funkciók késztetnek a készülék megvételére, de eszük ágában sincs zenét letölteni az iTunes-ról. Lehetséges, hogy az Apple előzetes piackutatásának fényében az ilyen személyek száma a nullához közelít, a hír sajtóvisszhangja azonban nem ezt sugallja.

Az Apple részéről egyelőre nem kommentálták az AT&T-től származó információt, és a telefontársaság sem nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy az iPhone hivatalos amerikai premierjéig már csak bő két hét van hátra, az Apple még mindig a cégnél szokásos titkolódzás ködébe burkolja az iPod-hoz hasonló slágernek szánt terméket.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció