Baleseteket előre jelző mobil

Egy japán gyártó olyan mobilprototípust mutatott be, amely beméri az utcán közlekedő személyekhez közeledő autókat, és így segíthet a balesetek elkerülésében.

Az Oki Electronic nevű cég kifejlesztett egy olyan mobiltelefont, amely a beépített DSRC-moduljának köszönhetően érzékeli a gyalogos közvetlen környezetében lévő járműveket, és szükség esetén tudatja a felhasználóval, hogy egyik vagy másik gépkocsi túl közel került hozzá, ezáltal pedig elejét lehetne venni a sokszor végzetes kimenetelű baleseteknek. A DSRC-alapú rövid hatótávú mikrohullámú, többek között útdíjbeszedésre szolgáló adóvevőket újabban számos közlekedési eszközbe szerelik be. A japán gyártó a Safety Mobile Phone fantázianévre keresztelt készüléket ellátta egy DSRC-, valamint egy GPRS-modullal is, melyek közül előbbi a közeledő autót figyeli, utóbbi pedig a gyalogos helyzetét határozza meg, a mobil pedig a kapott adatok alapján kiszámolja a jármű és a felhasználó közötti távolságot.

Az Oki Electronic képviselői arra vonatkozó információval nem szolgáltak, hogy cégük mikor dobja piacra az ezen technológiát alkalmazó mobiltelefont.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció