IBM pengeszerverek kisvállalkozásoknak

Scott Tease, az IBM BladeCenter termékmenedzsere azt nyilatkozta a sajtónak, hogy cége még az idén egy új, kisebb pengeszervertermék forgalmazását tervezi kis- és közepes vállalkozások számára.

Tease nem sok konkrétumot közölt, azonban sejteni engedte, hogy az 1000 főnél kevesebbet foglalkoztató cégeknek elegendő lenne egy a jelenlegihez képest feleakkora, azaz 14 helyett csak 7 pengeszervert tartalmazó váz. A pengeszerverek előnyei elsősorban a centralizált feladatkezelés, a kevesebb kábel, illetve a külön adattároló kapacitás kímélése. Ezeket az előnyöket a kisebb cégek a nagyokhoz hasonlóan nyilván szintén szeretnék élvezni, ám olcsóbb áron, így a megoldás a méretében és teljesítményében is kisebb termék lehet.

A viszonylag közeli kibocsátási időpont alapján feltételezhető, hogy a kisvállalkozásoknak szánt pengeszerver-termék nagyjából ugyanazokat a számítógépeket tartalmazza majd, mint a jelenlegi nagyvállalati verziók. A kompatibilitás a szerverpiacon egyébként is kiemelt kérdés, hiszen ki szeretné folyton teljes rendszerét drága pénzen lecserélni. Nem véletlen, hogy az eredeti, 2002-ben kihozott BladeCenter vázba a mai napig beilleszthetők a legújabb IBM pengeszerverek is.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció