Videó-megosztó szolgáltatást indít a Sony

A YouTube és társai sikerén felbuzdulva a Sony is saját online videó-megosztó szolgáltatásba kezd, egyelőre Japánban.
Az EyeVio elnevezésű portált a YouTube körüli problémákat követően egy olyan oldalként mutatja be a Sony, ahol kiemelt fontosságú ügyként kezelik az illegálisan feltöltött, szerzői jogilag védett tartalmak kiszűrését. A Google által nemrég felvásárolt YouTube-ot többször érte kritika a filmstúdiók és a klipeket birtokló zeneipari vállalatok részéről, annak ellenére, hogy tavaly közel 30 ezer mozgóképes fájlt távolítottak el emiatt az oldalról. Ugyanezért, a Viacom 1 milliárd dolláros kártérítésért pereli a videó-megosztó portált. Honma Takesi, a Sony szóvivője elmondta, hogy az EyeVio-n tiszta és biztonságos környezetet kívánnak teremteni a reklámozó cégek számára.

A Sony EyeVio először Japánban lesz elérhető, április végétől, ám sikere esetén globálisan is szeretnék beindítani. A szolgáltatás ingyenes lesz, és reklámbevételekből, illetve a későbbiekben ehhez társuló médiaszerződésekből tartja majd fenn magát. Honma szerint a felhasználók meghatározhatják majd, hogy kik és hány alkalommal nézhetik meg az általuk feltöltött videókat, ám ennek részleteire egyelőre nem tért ki.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció