Dell vissza akar vergődni cégével a csúcsra

A Dell amerikai számítástechnikai óriás vezére, egykori alapítója, Michael Dell, aki 2004. évi menesztése után a múlt héten visszatért az első számú vezetői székbe, közölte: a vállalatnál nem lesz általános a teljesítményhez kötött prémium, a felső szintű vezetők száma 20 felettiről 12-re csökken és a vezetői fizetéseket csökkentik.
A Dellnek egy gyenge üzleti év után kellett menesztenie most Michael Dell utódját. A vállalat elvesztette vezető PC-gyártói címét is a Hewlett-Packarddal szemben és jelenleg meg kell élnie egy tőzsdefelügyeleti vizsgálatot is, állítólagos könyvelési svindlik miatt. Ezek kapcsán a 2006. évi üzleti eredmény is módosul majd. Annyi már ismert, hogy a várt 60 milliárd dollár helyett 56 milliárd alatt lesz az árbevétel. A 41 éves Michael Dell szerint a bürokrácia elharapózott vállalatánál, ezt látja az első számú problémának.

Dell jelezte, hogy felélénkíti vállalat kis- és középvállalati kapcsolatait, nagyobb hangsúlyt helyez a szolgáltatási tevékenységre és ennek kapcsán cégbekebelezésekre is készül.

A Dell Inc. adózott eredménye az üzleti éve tavaly októberben zárult harmadik negyedében egyébként 677 millió dollár volt,11,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 606 milliónál. Ez valójában az eredményesség csökkenését takarja, mert a tavaly előtti harmadik negyedben 442 millió dollárnyi egyszeri átszervezési költség rontotta le a profitot.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció