Rendezte jogvitáját az Apple és a "Beatles"

Megállapodott egymással az iTunes zeneáruházat üzemeltető Apple Inc. számítógépgyártó és a Beatles zenei örökségét kezelő Apple Corps. arról, hogy rendezik a márkanév-használat körül kialakult vitás ügyeiket.
Az Apple Corps. akkor fordult bírósághoz, amikor az Apple Inc. beindította iTunes zeneletöltő szolgáltatását, mivel ezáltal a két azonos nevű vállalat ugyanabban az üzleti ágazatban, a zeneiparban került szembe egymással. A Londoni Legfelsőbb Bíróság azonban tavaly elutasította a Beatles-kiadó keresetét, arra hivatkozva, hogy az Apple Inc. gyakorlata összhangban van a két cég között korábban létrejött megállapodással.

A most tető alá hozott egyezség értelmében a márkanevet és az emblémát az Apple Inc. birtokolja, az Apple Corps. pedig licenc-szerződésben meghatározott keretek között használhatja őket. Az eddigi perköltségekből mindkét fél a rá eső részt állja. Steve Jobs Apple-vezér az ügyben kiadott közleményében kifejtette, hogy cégénél szeretik a Beatles-t, és az eddigi nézeteltérések fájdalmas epizódot jelentettek a számukra. Bennfentes körökben tudni vélik, hogy a megegyezést követően hamarosan megjelennek a Beatles felvételei az iTunes repertoárjában. A ’60-as évek legendás zenekara szinte az egyetlen a nagy nevek közül, amelynek digitalizált számai jelenleg nem tölthetők le (legálisan) az internetről.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció