A nagy visszatérés: Michael Dell újra a Dell élén

A Dell bejelentette, hogy Kevin Rollins vezérigazgató azonnali hatállyal távozik a cég éléről és újra az alapító Michael Dell veszti át a közvetlen irányítást.
Bob Pearson, a Dell szóvivője szerint nem rövidtávú megoldásról van szó, tehát Michael Dell nem csak „beugrik” a vezérigazgató helyére amíg új vezetőt találnak, hanem tényleges, hosszú távú pozíciót tölt be. A közvetlen indokok nem ismertek, de a tények a következők: Michael Dell 1984-ben hozta létre vállalatát, majd hosszú vezérigazgatói közvetlen irányítás után lemondott erről a pozícióról és némileg visszavonult az igazgatótanács élére. Most Rollins távozik a vezérigazgatói helyről, Dell átveszi a közvetlen napi szintű irányítást, de mindeközben megtartja az igazgatótanács élén betöltött szerepét is.

A Dell vezetésével működő cég 1997 és 2004 között a PC ipar egyik fő hajtóereje és nagy nyertese volt. A szárnyaló eredményekben Rollinsnak is része volt, mivel őt Michael Dell 1996-ban hívta meg a céghez és szorosan együttműködve végezték munkájukat. A vezérigazgatói helyet 2004-ben kapta meg Rollins, ám szinte azonnal túlzó profitkilátásokat tűzött ki maga elé. Ezek rendre nem teljesültek, majd a cég könyvelési botrányba keveredett. A bejelentés mindenféle előzmény nélkül jött, az IDC elemzői is meglepetésüket fejezték ki. A háttérben meghúzódó erővonalakat pillanatnyilag nem lehet átlátni, de akár rendben volt a könyvelés, akár nem, és hiába fűzte közeli munkakapcsolat és 10 együtt eltöltött év Rollinst Michael Dellhez, a számok önmagukért beszélnek, a Dell siralmasan teljesített a tavalyi évben és a vetélytársai, köztük a HP több területen megelőzték az eddig megkérdőjelezhetetlen piacvezetőt. A váratlan hírektől rendszerint ideges tőzsde most kedvezően fogadta a hirtelen bejelentést, a vállalat részvényei a hír hatására 4 százalékot emelkedtek.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció