A kommunikációs technológia megkönnyíti a füllentést

Egy brit felmérés szerint a megkérdezettek 80%-a naponta él valamilyen kegyes hazugsággal, és mobilon, sms-ben, vagy e-mailben jóval szívesebben teszi ezt, mint szemtől szemben.
A 72 Point nevű kutató cég felmérése szerint 75% könnyebbnek ítélte valótlant mondani valamilyen eszköz segítségével, mint személyesen, több mint 50% pedig a kisebb szégyenérzettel indokolta ezt. A megkérdezettek 67%-a már hazudott ily módon a munkahelyén; 43% egészségesen betegnek mondta magát, 23% pedig valótlanul azt közölte főnökével, hogy elvégzett valamilyen munkát. Ezeknél is érdekesebb, hogy 18% olyankor is hazudott már főnökének, amikor valami súlyos hibát követett el.

Természetesen nem a munkahely az egyetlen hely, ahol nem mindig mondunk igazat, 40% ugyanis bevallottan hazudott már saját családtagjának is. A fő témák a vásárolt holmik, illetve az elfogyasztott ital mennyisége voltak, de 32% a testsúlyát illetően is hazudott már hozzátartozójának. A legtöbb ilyen ferdítést a jó szándék és az érzések megsértésétől való tartózkodás vezeti, mégis figyelemreméltó jelenség, hogy a mobiltechnológia láthatóan megkönnyíti a letérést az igazmondás útjáról.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció