Móron és környékén is az Albacomp fejlesztheti a szélessávú internetes hálózatot

Az Albacomp újabb régióban – ezúttal a Móri Többcélú Kistérségi Társulás területéhez tartozó településeken – több mint 600 háztartás számára kezdi meg még ez év decemberében a szélessávú internet-kapcsolat bekötését lehetővé tevő informatikai hálózat kiépítését. A mintegy nettó 168 millió forint értékű beruházás a második nagy értékű kivitelezői munka, amelyről rövid időn belül a vállalat nyílt közbeszerzési tender győzteseként írhatott alá szerződést: a cég két héttel korábban hasonló összegű megbízást kapott a Koppány-völgyi régió informatikai rendszerének megvalósítására.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) novemberi gyorsjelentése szerint Magyarországon a szélessávú hozzáférések száma szeptember végén közel 789 ezer volt, az egy hónappal korábbi 760 ezer után. Ezen belül közel 17 ezerrel – 537 ezerre – emelkedett az ADSL, és 12 ezerrel – 252 ezerre – nőtt a kábelmodemes szélessávú hozzáférések száma.

Az Albacomp a most aláírt szerződés értelmében a Társuláshoz tartozó hat településen – Bakonykuti, Balinka, Mór-Felsődobos, Nagyveleg, Pusztavám és Sőréd községekben – kiépíti a szélessávú internet eléréshez szükséges infrastruktúrát – többek között 15 kilométer optikai kábelt és számos egyéb hálózati eszközt –, illetve mindezeket az országos gerinchálózathoz csatlakoztatja. A projekthez az Albacomp a tervezésen, a megvalósításon és az engedélyeztetésen kívül 5 évre szóló garanciát, rendszertámogatást és hibaelhárítást is vállalt.

A projekt megvalósításának határideje 2008 január 31., a hat település lakosai számára legkésőbb ekkor elérhetővé válik a világháló. Az Albacomp a projekt megvalósításában a Komtel Kft.-vel működik együtt.

Mór önkormányzata jelentős lépéseket tesz annak érdekében, hogy a környék lakosainak megfelelő internetes tartalmat és szolgáltatásokat biztosítson. Ennek érdekében már megtörtént az önkormányzati intézményhálózat elektronikus kapcsolatrendszerének kiépítése, több nyelven elérhető a városi honlap és egy kistérségi portál is készült. Az Önkormányzat jelenleg azon dolgozik, hogy megvalósítsa a biztonságos elektronikus ügyintézést, a közérdekű és közhasznú információkat interaktív módon jelenítse meg, valamint az önkormányzati közigazgatás tevékenységét, költségeit és dokumentumait nyilvánossá tegye a weboldalon. Az önkormányzat emellett azt tervezi, hogy a város közművelődési intézményeiben és más közösségi helyeken nyilvános internet-hozzáférési pontokat hoz létre.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció