SAP sikerek a kkv- piacon

Itt a 10000. SAP Business One ügyfél

A kis- és közepes vállalatok (kkv-k) által támasztott gyorsan növekvő globális kereslet kielégítésében elért sikereit alátámasztandó, az SAP AG bejelentette, hogy világszerte már mintegy 10.000 ügyfél használja 2003 óta forgalmazott, a néhány száz millió és pár milliárd forint közötti éves árbevételű vállalatoknak szánt ügyviteli rendszerét, az SAP Business One-t. Hazánkban a 2004. novembere óta elérhető szoftvercsomagot jelenleg használó cégek száma meghaladja a kétszázat.
Magyarországon a kisvállalatok számára létfontosságú, hogy az egyre élesedő piaci versenyben is helyt tudjanak állni, különös tekintettel az EU- csatlakozás óta megjelent külföldi versenytársak által támasztott kihívásokra. Ebben az SAP tapasztalata szerint nagy szerepe van az integrált vállalatirányítási rendszer meglétének. Mivel a magyarországi kisvállalatoknak nyugat-európai versenytársaikkal összehasonlítva jelentősen rövidebb idő állt rendelkezésére az organikus fejlődésre, így folyamataikat is rövidebb időn belül kellett kialakítaniuk. Ez előnyként jelentkezik a versenyben, hiszen a hazai kkv-k, szemben külföldi versenytársaikkal, rugalmasabban képesek reagálni a piac igényeinek változásaira, legyen szó akár a gyártott termékről, a nyújtott szolgáltatásról vagy a versenyképesség érdekében végrehajtandó belső hatékonyságjavító intézkedésekről. Az SAP segíti a kisvállalatokat abban, hogy a fejlődés következő lépcsőfokaként áttekintsék vállalati folyamataikat, és azokat szükség esetén átalakítva, racionalizálva működhessenek hatékonyabban.

A ma Magyarországon SAP Business One-t használó több, mint 200 cég mindegyike az általa nyújtott előnyök miatt választotta az SAP kisvállalati szoftverét.

A kifejezetten a 10-100 főt foglalkoztató kisvállalatok számára kifejlesztett SAP Business One több mint 40 országspecifikus verzióban érhető el az SAP 1200, értékesítésre, bevezetésre és karbantartásra szakosodott partnerénél. Magyarországon ma 26 partner foglakozik SAP Business One értékesítéssel.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció