A Nokia megkezdte az UMA WiFi/mobil technológia tesztelését

A Nokia Finnországban megkezdte a zökkenőmentes WiFi/mobiltelefonos hálózatváltást lehetővé tevő UMA technológia tesztelését.
A sarkkör közelében fekvő Oulu városkában élő ötven család az első közösség, amely az elkövetkező két hónap során elsőként élvezheti az UMA kínálta előnyöket. A WiFi és a mobiltelefonos GSM, GPRS, illetve UMTS platformok, illetve hálózatok közötti zökkenőmentes, az éppen zajló kommunikáció fenntartását biztosító technológia iránt nagy az érdeklődés, és a mobilágazatban érdekelt cégek egymás után állnak elő az erre szabott megoldásokkal. A Samsung például alig tíz napja jelentette be, hogy hamarosan forgalomba hozza Európában első UMA mobiltelefonját, az SGH-P200-ast, amellyel nyilvánvalóan elsőségre törekszik a cég az öreg kontinensen. Ebbe persze a Nokiának is lesz majd beleszólása, habár arról egyelőre nem lehet tudni, hogy a két hónapos tesztperiódus lejártával a finn mobilóriás mikor és hol tervezi beindítani az üzleti célú alkalmazást, illetve saját készülékei – köztük a Nokia 6136 - forgalmazását.

Miközben egyes mobilszolgáltatók konkurenciának tekintik a WiFi-képes készülékeket, sok szakértő úgy látja, hogy egy komplex WiFi/mobiltelefonos megoldás, illetve szolgáltatás minden érintett fél számára pozitívum lehet. Ez főként akkor lehetne igaz, ha a WiFi hálózatok a jövőben is leginkább egyszerre csak kis területet lefedő megoldások maradnának, és így a legtöbb helyen a felhasználók változatlanul a mobilhálózatot vennék igénybe. Az UMA telefonok inkább a vezetékes telefontársaságok bevételeit veszélyeztethetik, hiszen otthoni WiFi-vel valószínűleg sokkal inkább megérheti az internetes telefonálás.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció