Kiszélesíti együttműködését a Microsoft és a Fujitsu

A Microsoft és a Fujitsu bejelentették, hogy kiszélesítik együttműködésüket a vállalati, illetve speciális számítógépes rendszerek területén, ezen belül pedig közösen fejlesztenek majd ki szervereket a Windows következő generációs változatához, a Longhorn-hoz.

A két cég, amelyek eddig elsősorban a vállalati rendszerek területén kooperáltak sikeresen, az új Longhorn szerverek és egyéb közösen kifejlesztett megoldások (például a Fujitsu által már régóta forgalmazott repülésirányítási, vagy banki átutalási rendszerek), illetve különféle szolgáltatások révén mintegy 7 és fél milliárd dolláros bevételt remél 2007-ben. A meghibásodás-mentes működést igénylő speciális területeken mostanáig nagyrészt Unix-alapú szerverek, valamint mainframe rendszerek voltak túlsúlyban. A japán gyártó számára az eddigi együttműködés a Microsofttal 2002-ben 2,2, 2003-ban pedig 3,2 milliárd dolláros bevételt hozott.

A Fujitsu jövőre legújabb szervereinek egy részét a Windows jelenlegi változatával ellátva dobja majd piacra, ám emellett egy Linux-alapú verzió forgalmazását is tervezik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció