Rendhagyó projektmenedzsment szoftverbemutató

Három, a projektmenedzsmentet teljes körűen támogató eszköz (az Ms Enterprise Project Management Solution, a Primavera termékcsalád és a Project Director termékek) mutatkozott be a mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt november 19-én a Hotel Héliában. A rendhagyó esemény szervezője a Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) és a Project Management Institute Magyar Tagozata (PMI Budapest) volt.
A forgószínpadszerűen zajló bemutatón a termékek azonos funkciói követték egymást, így azok könnyedén összehasonlíthatóak voltak a hallgatóság számára. Az esemény igazi szakmai csemegének számított a projektmenedzserek számára, ezt bizonyítja a rendezvény iránt megmutatkozó kiemelkedő érdeklődés. A gazdaság majd minden ágazatából érkeztek résztvevők az eseményre. A nagy érdeklődés okán hiánypótló rendezvénynek tekinthetjük a bemutatót, úgy tűnik, a projektmenedzserek körében egyre növekvő igény mutatkozik a projektmenedzseri tevékenységet támogató eszközök és a gyakorlatra fókuszáló szakmai rendezvények iránt.

A PMSZ és a PMI Budapest vezetői örömmel vették, hogy első közös, nyílt rendezvényük – ahova nem csak a tagságot, hanem ennél jóval kiterjedtebb kört, a projektmenedzsmenttel foglalkozó szélesebb közönséget is meginvitálták – ilyen komoly érdeklődéssel fogadra a projektmenedzsment szakma. A következő konferencia témáján már dolgoznak a szervezetek, amelyet a mostani sikeren felbátorodva ugyancsak együtt kívánnak megrendezni. A tagságuk számára rendezett havi klubdélutánokon pedig további, egyes részterületeket lefedő projektmenedzsment eszközök kerülnek alkalmanként bemutatásra. A PMSZ és a PMI Magyar Tagozat szeretné kezdeményezni a szaksajtóban a rendezvény tematikájához hasonlóan felépített, a projektmenedzsment eszközöket összehasonlító sorozat elindítását.

A Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) szakmai alapon működő társaság, amely jelentős mértékben kíván hozzájárulni a projektmenedzsment hatékony alkalmazásához, valamint szakmai színvonalának emeléséhez mind a gyakorlati alkalmazás, mind az elmélet szintjén. A tájékoztatásra fókuszáló szakmai fórumaikon bemutatják a legújabb kutatási eredményeket, a hatékonyan alkalmazható projektmenedzsment eszközöket és lehetőséget biztosítanak a szakmai eszmecserére. Céljuk, hogy tagjaik közreműködésével minél szélesebb körben meghonosodjanak és a gyakorlat részévé váljanak a projektmenedzsment nemzetközileg kialakult szabványai, technikái és módszerei. A PMSZ tevőlegesen részt vállalt a PMI Magyar tagozatának létrejöttében. A PMSZ honlapja: www.pmsz.hu.

A Project Management Institute (PMI) a világ egyik első és vezető szervezete a projektmenedzsment kultúra elterjesztésében, a projektmenedzsment tudás és terminológia egységesítésében, az általuk kidolgozott módszertant szabványként fogadják el sok helyen. A PMI jelenleg több mint 96 000 taggal rendelkezik a világ több, mint 125 országában. A PMI több, projektvezetésben jártas világcéggel alakított ki szoros kapcsolatot. A PMI nagy hangsúlyt helyez a módszertan folyamatos fejlesztésére, kibővítésére és terjesztésére. A PMI által kiadott könyvek, folyóiratok és egyéb kiadványok, a PMI által szervezett konferenciák és tréningek számtalan lehetőséget adnak a projektvezetési ismeretek megtanulásában és folyamatos mélyítésében. A PMI biztosítja a lehetőséget ebben a szakmában a legelismertebb minősítést a Project Manager Professional (PMP®) Certificate képesítés megszerzésére is. A Magyar Tagozat szervezett keretek között lehetőséget ad a magyar projektvezetőknek a PMI által nyújtott szakmai háttér itthoni kihasználása. Lehetőség nyílik a PMI által ajánlott oktatások és előadások itthoni megrendezésére, külföldi kapcsolatok kialakítására, nemzetközi szakmai tapasztalatok összevetésére és társ tagozatokkal való kapcsolattartásra. Természetesen a nemzetközi kapcsolatok mellett a Magyar Tagozat teret ad a helyi szakmai fórumok kialakítására, az összegyűjtött tapasztalatok cseréjére és a hazai projekt vezetési tapasztalatok megosztására. A Magyar Tagozattal kapcsolatban további információk a www.pmi.org.hu címen elérhetők.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció