Triplájára növekedett az online csalások száma

Legalábbis erre utal az FBI internetes csalásokkal foglalkozó részlegének 2002-es évet vizsgáló statisztikája.
Az FBI Internet Fraud Complaint Center (IFCC - Internetes Csalások Panaszközpontja) 2000 májusában alakult meg, és a világháló közbeiktatásával végrehajtott csalási ügyekkel foglalkozik. A központ 2002-ben mintegy 48252 internetes csalással kapcsolatos panaszt regisztrált, amely közel háromszorosa a 2001-ben jelentett hasonló eseteknek. A csalásokkal okozott anyagi kár a 2001-es 17 millió dollárról 54 millió dollárra emelkedett, amely valamivel több, mint háromszoros növekedés.

"Az IFCC segít a károsultaknak, hogy a csalási esetekkel kapcsolatos információk maradéktalanul eljussanak a rendfenntartó szervekhez, miközben a központ felgyorsítja a szükséges vizsgálatok elvégzését is" - mondta Jana Monroe, az FBI kiberbűncselekményekkel foglalkozó alosztájának igazgatóhelyettese.

Az internetes csalások listáját 2002-ben is az online árverések vezették csakúgy, mint 2001-ben, és 2000-ben. Az online csalások ezen fajtája a bejelentett esetek 46 százalékát tette ki. A legelterjedtebb csalási forma az online árverések esetében, hogy az eladók saját termékeikre licitálnak, feljebb tornászva ezzel az árat. Szintén gyakori a résztvevők személyes adatainak eltulajdonítása, illetve az azzal való visszaélés.

2002-ben számos példa volt ki nem szállított árukra, és ki nem fizetett termékekre is. Ezek az esetek a bejelentések 31 százalékát tették ki. A bankkártyákkal való visszaélések 12 százalékát képezték az eseteknek.

A legnagyobb értékű csalásra azok panaszkodtak, akiket a hírhedt nigériai levéllel csaltak csapába. Ezen felhasználók átlagosan 3864 dollárt veszítettek. A személyes adatokkal elkövetett visszaélések során az érintett internetezők átlagosan 2000 dollár kárt szenvedtek, a csekkes csalások áldozatai pedig 1100 dollárt vesztettek.

A személyes adatok online eltulajdonításra épülő csalások száma 2002-ben 73 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest, áll a Federal Trade Commission (Szövetségi Kereskedelmi Felügyelőbizottság) jelentésében.

Az IFCC csoport 2002-ben a csalások mellett mintegy 36920 gyermekpornó, számítógépes betörési, és spam ügyben továbbított felhasználói bejelentéseket az illetékes szerveknek.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció