Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

A magyar e-kereskedelmi piac felett összecsaptak a hullámok az elmúlt években: lelassult a növekedés, előretört a régiós konkurencia, most pedig egy nem éppen az európai- és magyar szabályok szerint játszó kínai versenytárs forgatja fel a piacot.

 

A KSH adatai szerint 2019-ben és 2020-ban még 41, illetve 45 százalékkal bővült az online kiskereskedelmi forgalom. A koronavírusjárvány alatt ez volt a kevés irigyelt terület, ahol nem kellett a válsággal megküzdeni. 2022-ben azonban már csak 7, tavaly pedig alig 3 százalék volt a bővülés.

 

Felívelés helyett pedig megjött a Temu, ami az árérzékeny magyar fogyasztóknak a piacinál 50-70 százalékkal olcsóbban kínál termékeket. Ezért az árért az alacsonyabb minőséget sokan elfogadják. Még az újdonság varázsa is működik.

 

„A hazai fogyasztóknak is fájni fog, hogy a Temu letarolja a piacot” – világít rá a probléma egy kevéssé nyilvánvaló hatására Szabó László. Ugyanis a kínai vállalat abban bízik, hogy ők lehetnek az első régiós webkereskedő, akik az Amazonhoz hasonlóan platformként szinte minden létező terméket el tudnak hozni a fogyasztókhoz.

 

Csakhogy az első egy-két év piacszerzése után a magyar vásárlók egy nehezebben elérhető, rosszabb ügyfélélményt biztosító szolgáltatással kell együtt éljenek. Ráadásul, a nem fenntartható modell miatt már korántsem garantált, hogy ilyen áron lesz elérhető a kínálat,. A kezdetben vonzó ingyenes szállítás és magas árengedmények idővel valószínűleg megszűnnek, így hosszú távon a fogyasztóknak kedvezőtlenebb feltételekkel kell szembesülni.

 

Pexels

 

Az agresszív terjeszkedés megtette a hatását

 

Tavaly ősszel kezdett intenzív reklámkampányba a Temu Magyarországon. A kínai gyökerű, de az Egyesült Államokban bejegyzett vállalkozás már a tengerentúlon is elképesztően agresszív reklámkampányával és szédületesen alacsony áraival hívta fel magára a figyelmet.

 

„Ahogy az amerikai sajtó már alaposan kimutatta*: az elképesztően olcsó árak mögött az áll, hogy jelentős veszteséget bevállalva, dömping árazással dolgozik a vállalat” – foglalta össze a fő kihívásokat Szabó László, a Growww Digital ügyvezető partnere.

 

Az üzleti modell abban is eltér a hazai webkereskedőkétől, hogy a cég egy platformot ad a gyártóknak, ahol közvetlenül a vásárlóknak értékesítenek, ami segít csökkenti az árakat. Az igazán vonzó ajánlat része az is, hogy akár párszáz forintos termékeket is ingyen szállítanak.

 

Már a hazai fogyasztók tömegeit is sikerült csupán néhány hónap alatt elérniük. A GKID januárban közétett kutatási adatai a már korábban is külföldről rendelő magyarok 29 százaléka 2023 utolsó negyedévében már rendelt a Temuról. A felmérésből is jól látható, hogy már a tavalyi utolsó három hónapban csökkent a hazai webáruházak forgalma. 

 

Temu Index: januárban tetőzött, jelenleg 68 ponton áll

 

A Temu magyarországi hirdetési aktivitásának monitorozására, Growww Digital létrehozta a Temu Indexet. A mutató százpontos skálán jelzi, milyen intenzitással hirdet a Temu a Google platformján.

 

 

 

A 0 azt jelöli, hogy egyáltalán nem hirdet, míg a 100 a teljes piaci dominanciát jelenti. Már 50 pont feletti érték is jelentős hirdetési aktivitást jelez. A Temu Index, több mint 90 e-kereskedelmi hirdetési fiók adatok, aukciós statisztikák és egyéb mutatók elemzésével készül és hetente kerül frissítésre.

 

Az adatok alapján a Temu ezekben a hetekben is intenzíven hirdet, a mutató jelenleg 68 ponton áll, ami igen magas, bár elmarad a januári 81 pontos csúcstól. A Growww Digital becslése alapján mintegy 500 millió forint értékben költött a Temu online felületeken hirdetésre decemberben Magyarországon.

 

Szabó László szerint a helyzet megoldását nagyban elősegíthetné egy határozott állami szerepvállalás, mert ha nem sikerült megfékezni a Temu térnyerését, az magyar munkahelyek ezreit sodorhatja veszélybe. Országos szintű, összehangolt cselekvésre van szükség, amely magában foglalja az e-kereskedelmi szektor összes érintettjét: a szolgáltatások minőségének javítása, a fogyasztók bátorítása a hazai webshopokon való vásárlásra, valamint állami piacvédő intézkedések egyaránt fontos szerepet játszanak az eredményes megoldásban.

 

A csata még nem dőlt el

 

„Ekkora gazdasági túlerővel a magyar e-kereskedők nem vehetik fel a harcot szemtől szemben, okos megoldásokkal kell küzdeni a Temu támadása ellen. A hazai e-kereskedőknek ott kell felvenni a versenyt, ahol a kínai versenytárs gyenge” – javasolja Szabó László.

 

Ilyen a szállítási idő, a termékgarancia, a minőségi kiszolgálás és a magyar nyelvű ügyfélszolgálat. Ezentúl kiemelt fejlődési lehetőségek a termékportfólió-bővítés, az értékesítési és kommunikációs csatorna bővítése, valamint az exportpiacokra lépés.

 

 A legsürgősebb lépések

 

A Growww Digital szakértője szerint, a piaci versenyképesség javításának legelső lépésként külön kell kezelni hirdetési szempontból a Temu által fenyegetett termékkategóriákat. Fokozottan figyelni kell a költségekre, a megtérülésre és a kampányok optimalizálására.

 

Minden érintett e-kereskedőnek, ha még nem tette, le kell védetni a webshop márkanevét, amit a Google hirdetéseknél be kell állítani, hogy a Temu ne tudjon ráhirdetni.

 

Ezen felül a költségcsökkentés, versenyképesség megtartása miatt szinte kihagyhatatlan a Shopping CSS megoldás használata a Shopping kampányoknál, amellyel akár 20 százalék költség takarítható meg a kattintási árakon.

 

Végül, mivel a Temu főként hirdetésekre támaszkodik, a hazai kereskedők akkor tudnak hatékonyabbak lenni, ha komplexebb megoldásokat választanak. A márkaépítés, az organikus saját tartalmak, a fogyasztói ajánlások szerepe még inkább felértékelődik. Lényeges az aktív jelenlét a közösségi médiában, valamint a vásárlók tájékoztatása és segítése döntéseikben.

 

________________________________

* Forrás: https://www.wired.com/story/temu-is-burning-cash-to-challenge-shein-and-amazon-on-black-friday/

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció