Hogyan járul hozzá a digitalizáció az energiaköltségek csökkentéséhez?

A digitalizáció már elkerülhetetlen, legyen szó akár irodáról, akár oktatási intézményről. Az átállást erősen sürgeti az egyre inkább elterjedő környezettudatos trend, de nyomós érv mellette az energiaárak kiugróan magas megemelkedése is. Hogy milyen eszközökben érdemes gondolkodnunk és azok milyen megtérülést hozhatnak már néhány éven belül, abba Herczog Gábor, a Legamaster magyarországi forgalmazójának, a Stiefel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Urbán Tamás vizuáltechnika üzletágvezető nyújtott betekintést.

Vásárláskor ma már nem lehet döntő szempont az ár, hiszen, ha a beszerzési költségen spórolunk, egy-egy eszköz élettartama alatt a többszörösét fizethetjük meg akár az áramszámlába ágyazva, akár a javítási díjak által. Aki még nem vette útját ebbe az irányba, jobban teszi, ha nem tétlenkedik, mert a halogatásnak és a struccpolitikának magas ára lehet.

 

„Németországban már teljesen természetes, hogy a nagy márkák gyártói termékeik előállítása során a környezet kímélését helyezik fókuszba. Ez megjelenik anyagválasztásukban is, valamint abban, hogy az általuk előállított elektronikus eszközök, legyen szó akár nagyméretű, interaktív LCD képernyőről vagy bármi másról, működésük közben minél kevesebb energiát használjanak fel” – avatott be Herczog Gábor, a Legamaster magyarországi forgalmazójának, a Stiefel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy Németországban kormányzati oldalról is maximálisan támogatják az ilyen irányú törekvéseket, a pályázati rendszerek is oly módon lettek kialakítva, hogy a környezetkímélőbb elektronikai megoldások beszerzésére sarkalljanak. Ennek megfelelően a pályázati ár az elektronikai eszköz ára mellett az élettartamra számított üzemeltetési költséget is tartalmazza.

 

„Üdvözölnénk, ha ezt Magyarországon is bevezetnék, mert ezzel a magas minőségű, környezetkímélő elektronikus eszközök teret hódíthatnának az olcsón kínált, silány, pénznyelő verziókkal szemben” – tette hozzá Urbán Tamás, a cég vizuáltechnika üzletágvezetője.

 

A teljes digitalizáció az irodák jövője

 

Az irodai munkakörnyezet digitalizációja számos előnnyel jár, amelyek javíthatják a munkafolyamatok hatékonyságát, csökkenthetik a költségeket és elősegíthetik a fenntarthatóságot. A digitális eszközök és szoftverek lehetővé teszik a munkafolyamatok automatizálását, csökkentve az időigényes manuális feladatokat, így több idő marad az értékteremtő tevékenységekre.

 

„A papíralapú dokumentumkezelés költségei jelentősek lehetnek. A digitalizációval csökken a nyomtatási és archiválási költség, valamint a fizikai tárolóhelyekre is kevesebb szükség van. Nem elhanyagolható az sem, hogy a digitális dokumentumkezelés biztonságosabb tárolást és könnyebb hozzáférést biztosít az információkhoz, lehetővé téve a munkatársak számára, hogy bárhol és bármikor hozzáférjenek a szükséges adatokhoz. A papírfelhasználás csökkentésével az irodák jelentősen hozzájárulhatnak a környezetvédelemhez, elősegítve a fenntartható működést” – mutatott rá Herczog Gábor.

 

 

Időt és energiát is spórol

 

A szinte minden irodában használt fehér tábla digitális alternatívája a nagyméretű, érintőképernyős interaktív LCD kijelző, amelyen fut a fehér tábla alkalmazás. Az erre feljegyzett információkat meg lehet osztani a távolból csatlakozókkal, mégpedig oly módon, hogy ha ők is érintőképernyős monitorral rendelkeznek, akkor éppúgy írhatnak rá, mint az irodában tartózkodó kollégái.

 

„Ma már egy digitális iroda egyik alapkelléke ez az eszköz és a hozzá tartozó szoftverek” – emelte ki Urbán Tamás, aki arra is rámutatott, hogy ezzel a megoldással két legyet ütünk egy csapásra, hiszen működése rendkívül energiatakarékos. Míg egy projektornak általában 4000 óránként kell cserélni a lámpáját, egy interaktív LCD élettartama az 50000 órát is eléri vagy akár meg is haladja. Nem beszélve arról, hogy egy projektor több áramot fogyaszt, akár kétszeresét is, mint egy interaktív LCD. Emellett ezek a képernyők már úgy lettek kialakítva, hogy meghibásodásuk esetén elegendő egy panelt kicserélni bennük, nem válnak azonnal elektronikus hulladékká, mint az átlagos kijelzők.

 

„A Covid hozta magával a távoli munka trendjét, ami kisebb-nagyobb kompromisszumokkal, de azóta is velünk maradt. Az emberek rájöttek, hogy érdemes azokra az alkalmakra szűkíteni a személyes értekezleteket, amikor arra valóban szükség van. Főként olyan hálózatok esetében lényeges ez, amikor egy-egy fióktelep másik városban, esetleg másik országban helyezkedik el. Az utazások számának csökkentésével nem csak költséget és időt spórolunk, de környezetvédelmi szempontokból is kedvezőbb” – vázolta a Stiefel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Az új generációnak példát kell mutatni

 

Az oktatási intézmények digitalizációja jelentősen javítja a tanulási környezetet, növeli a diákok elérését és támogatja a tanárok munkáját. A digitális technológiák, mint például az interaktív táblák, oktatási applikációk és online platformok, gazdagabb és interaktívabb tanulási élményt nyújtanak, amelyek jobban leköthetik a diákok figyelmét és elősegíthetik az aktív részvételt. Mindezeken túl erős mintául szolgálnak számukra a környezettudatos gondolkodásra és cselekvésre.

 

„A digitális eszközök lehetővé teszik a tanulók munkájának gyors és hatékony értékelését, valamint az azonnali visszajelzés megadását, amely kulcsfontosságú a tanulási folyamat támogatásában. A papíralapú anyagok digitális formára való átállása pedig csökkenti az oktatási intézmények ökológiai lábnyomát, elősegítve a fenntartható oktatást” – világított rá Herczog Gábor.

 

Urbán Tamás az elhangzottakat azzal egészítette ki, hogy bár az interaktív kijelzők kezdeti beruházási költsége magasabb lehet, hosszú távon alacsony energiafelhasználásuk miatt rendkívül költséghatékonyak, tartósságuk és az oktatási anyagok könnyű frissíthetősége révén pedig ugyancsak gazdaságosabb az alkalmazásuk.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció