1 milli√≥ doll√°ros startup verseny √ļjra Budapesten

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetŇĎséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

A Startup Világbajnokságot a San Franciscó-i székhelyŇĪ Pegasus Tech Ventures alapította, és mára 80 országban vált a startup vállalkozások legnagyobb megmérettetésévé. A verseny évrŇĎl évre vonzza a startupokat, és a fŇĎdíj – egy 1 millió dolláros befektetés – igazi ösztönzést jelent az indulóknak.

 

Az elŇĎzŇĎ évben, 2022-ben, a magyarországi fordulót a Pozi.io csapata rendezte meg, és ez a megmérettetés hatalmas sikerrel járt. A rendezvényen hagyományos módon helyi startupok versenyeznek, hogy elnyerjék a lehetŇĎséget a San Franciscó-i versenyre való kijutásra. A versenyzŇĎk lelkesedése és kitartása lenyŇĪgözte az Innovációs Minisztériumot, amely fŇĎtámogatója volt a rangos eseménynek.

 

 

A Startup Világbajnokság azzal segíti a hazai startup ökoszisztéma fejlŇĎdését, hogy lehetŇĎséget teremt az új generáció innovatív vállalkozói számára, kreativitásukat és technológiai hozzáértésük bemutatásra a nemzetközi porondon.

 

A magyarországi forduló idén október végén kerül ismét megrendezésre, és már most izgatottan várják a vállalkozók és befektetŇĎk, hogy láthassák, milyen új ötletekkel és projektekkel állnak elŇĎ a résztvevŇĎk. A rendezvény helyszínéül a szervezŇĎk a startupok által gyakran látogatott Create26-ot (1061 Budapest, Király utca 26.) választották. Jelentkezni idén is a Pozi.io oldalán keresztül lehet.

 

 

A versenyre jelentkezŇĎ startupok számára a budapesti forduló az ajtó egy új világba. A döntŇĎbe jutó csapatok nem csupán a dicsŇĎségért és a fŇĎdíjért versengenek, hanem a nemzetközi hírnévért és a befektetŇĎk figyelméért is. A verseny nemcsak az indulók számára, hanem az egész ország számára is jelentŇĎs, hiszen a fiatal vállalkozások sikerével együtt jár az ország innovációs potenciáljának növekedése.

 

A gyŇĎztes számára a verseny izgalma az idén is többnapos rendezvényben csúcsosodik ki. A regionális döntŇĎben gyŇĎztes csapatok a San Franciscó-i nagy döntŇĎre utazhatnak, ahol az egész világ figyelme a legjobbakon lesz. Tavaly az Orca Aerospace szerezte meg a kiutazás lehetŇĎségét, de a Babypurp vitte el a különdíjak és felajánlások többségét.

 

 

Az idei évben remélhetŇĎleg számos izgalmas és sokszínŇĪ ötlettel találkozhatunk majd, hiszen a startupok világa folyamatosan változik és fejlŇĎdik. A Pozi alapítói szerint a Startup Világbajnokság Budapesten való megrendezése óriási lehetŇĎség a hazai startupok és a fiatal vállalkozók számára, hogy a nemzetközi szinten is megmérettessék magukat. Az esemény hatalmas vonzerŇĎvel bír a befektetŇĎk és a nagyvállalatok számára is, akiknek ez a rendezvény remek alkalmat nyújt az új tehetségek felfedezésére és a potenciális együttmŇĪködések kialakítására.

 

A Startup Világbajnokság Budapesti fordulója nem csupán egy startup verseny, hanem egy olyan esemény, amely erŇĎsíti a hazai kreativitás nemzetközi hírnevét, lehetŇĎséget teremt a legjobbaknak a bemutatkozásra, akik partnereket, befektetŇĎket találhatnak hazai és nemzetközi szinten egyaránt. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció