Tovább bővült a családbarát munkahelyek köre

Már több mint 2200 szervezet kapta meg a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Hely védjegy program minősítését. Legutóbb a Semmelweis Egyetem, a HM El Zrt. és a Magyar Suzuki Zrt. vezetői vehették át a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt. 

Az elismeréseket 2023. április 18-án, ünnepélyes keretek között dr. Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára adta át, aki köszöntőjében hangsúlyozta: Magyarország vezetése a családbarát kormányzás mellett kötelezte el magát, és az elmúlt több mint egy évtizedben komoly eredményeket ért el. A családbarát szemlélet nem csupán a családtámogatások komplex rendszerében érhető tetten, hanem a családi élet értékét felismerő munkáltatói szemléletmód tudatos erősítésében is. Hozzátette: a védjegy által tanúsított fejlesztések, valamint az elért eredmények a munka és a családi élet közötti minőségi kapcsolat megteremtését szolgálják.

 

Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője a Védjegy program lényegét, előnyeit foglalta össze: „Nagy öröm számomra, hogy a mai napon személyesen adhattuk át három újabb szervezetnek a Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványt. Igazi sikertörténet ez a Védjegy programban eddig tanúsított munkáltatóknak és az auditáló kollégáknak is. Az olyan munkahelyek, amelyek támogatják a munka és a családi élet harmonikus összhangjának megteremtését, a fejlődési lehetőségeket, az egészséges munkakörülményeket, a tanúsítvány birtokában nem csak komoly versenyelőnyre tehetnek szert, hanem a munkavállalók lojalitását is erősíteni tudják. Büszkék vagyunk arra, hogy már ennyi vállalat, intézmény csatlakozott a családbarát munkahelyek példamutató közösségéhez. Biztos vagyok benne, hogy számuk még tovább nő majd ebben az évben” – tette hozzá. 

 

 

A Családbarát Hely védjegy program eddigi eredményei:

  •   Családbarát Munkahely kategóriában a tanúsított szervezetek száma mintegy 950.
  •   Családbarát Szolgáltatóhely kategóriában 1 250  a tanúsított szervezetek száma;
  •   Összesen 2 200 szervezetet auditáltak sikerrel, köztük kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szerveket. A minősített munkahelyek családbarát intézkedéseinek előnyeit e szervezeteknél összesen már több mint 300 ezer munkavállaló élvezheti. 

 

A Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványokat az elismert szervezetek részéről Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, Váradi Ibolya, a HM El Zrt. Humánpolitikai divízióigazgatója és dr. Varga Zoltán, a Magyar Suzuki Zrt. HR és Jogi igazgatója vette át.

 

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora beszédében hagsúlyozta, hogy intézményük régóta elkötelezett híve, hirdetője és gyakorlója a családbarát elvnek. Hallgatóinak kétharmada, dolgozóinak több mint 70 százaléka nő, így kiemelt célkitűzés a női munkavállalók karrier-család együttesének harmonizálása, a családbarát egyetem és családbarát munkahely megteremtése. „A munkavállalók megbecsülésének csak részben elemei a megfelelő anyagi és erkölcsi elismerések, ezért a Semmelweis Egyetem kiemelt figyelmet fordít a dolgozók életminőségét nagyban meghatározó munkahelyi környezet kialakítására és a szabadidős tevékenység biztosítására. Őszintén hiszem, hogy az egyetem legfontosabb erőforrása a humán erőforrás. A családbarát intézkedések növelik a munkavállalók lojalitását, biztonságérzetét, valamint csökkentik a fluktuációt. Külön öröm számomra, hogy a munkatársak értékelik a lehetőségek évről évre bővülő körét, és ők is büszkék az elért eredményekre és elismerésekre” – zárta gondolatait a rektor.

 

Váradi Ibolya, az idén 30 éves HM El Zrt. Humánpolitikai divízióigazgatója beszédében elmondta: a munkaerő- és bérpiaci környezet szükségessé teszi, hogy folyamatosan vizsgálják a piaci szintű juttatások lehetőségeit, munkavállalóik megtartása érdekében. Hozzátette: „A sokszínű és szerteágazó tevékenységi körünk mellett az országos jelenlét, földrajzi tagoltság miatt társaságunk különleges helyzetben van, minden munkavállalóval meg kell találnunk a közös hangot és módszert, amely mindenki számára megtartó erővel bír. A tulajdonosi elvárások fontos eleme a családbarát munkahely megteremtése, a családbarát attitűd kialakítása és az ezt célzó juttatások bevezetése”. Kiemelte: a HM EI Zrt. számára az egyik legfontosabb eszköz a családbarát munkahely programban a munkavállalói elégedettség növelése és a vállalathoz történő kötődés erősítése.

 

Dr. Varga Zoltán, a Magyar Suzuki Zrt. HR és Jogi igazgatója szerint a teljes szervezet számára nagy büszkeség, hogy a több mint 30 éves Magyar Suzuki Zrt. is csatlakozhat a Családbarát Munkahely védjeggyel rendelkező vállalatok közé. Mint elmondta: „Számunkra kollégáink jelentik a legfontosabb értéket. Jelenleg több mint 3 ezer munkatársunknak nyújtunk stabil, biztonságos és megbízható  munkahelyet, közvetve azonban több mint 10 ezer család megélhetését biztosítjuk. Ennek tudatában, hosszú évek átgondolt munkájának köszönhetően, egy olyan gondoskodó vállalattá nőttük ki magunkat, amely támogató partnere munkatársainak, és amely minden helyzetben egy szilárd közösség kialakítására törekszik”. 

 

A Családbarát Magyarország Központ a Védjegy Program keretében a feltételrendszer teljesítéséhez ingyenes tanácsadói szolgáltatást is kínál, továbbá a Védjegyhez kapcsolódó képzéseket, tréningeket szervez a tanúsításra jelentkező vállalatok, szervezetek számára.

 

Fotó: Förster Tamás

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció