RETRÓ kiállítás nyílik Debrecenben

A múzeum nemrég legfőbb attrakciójával, a Bocskai-korona másolatát bemutató Fejedelmi Kincstárral jelent meg a bevásárlóközpontban, most pedig legnépszerűbb kiállítását, a RETRÓT viszi Debrecenbe. Trapper farmer, kacsintós pénztárca, moncsicsi – csak néhány ikonikus tárgy a több százból, ami látható lesz a FÓRUM-ban március második felében. 

A hajdúszoboszlói múzeum kiállítása Dalnoky Ferenc és felesége országos hírű retró gyűjteményére épül, amely épp 15 éve látható állandó múzeumi kiállításon. Népszerűsége azóta is töretlen. Különleges darabjai kiválóan szemléltetik az 1970–80-as évek életmódját. A tematikus tárlat a lakótér, a konyha, a gyermekkor, a szórakozás és a fogyasztás tárgyi kultúráját mutatja be, könnyed és interaktív módon. A látogatók nemcsak megnézhetik, de fel is próbálhatják az otthonkát, vagy a trapéznadrágot. Ráadásul az olyan országosan ismert márkák mellett, mint a Trapper, a Tisza, a Traubi, vagy a Márka (nomen est omen), a különlegességnek számító debreceni darabok, gyártmányok is megjelennek a kiállításban. Ilyen például a Debreceni Műanyagipari és Gombgyártó Vállalat által előállított Csepel Bulldog típusú teherautó óvodai homokozóba illő játékmakettje. E tárgyak kis része mára legfeljebb a legendás debreceni Zsibogón (a helyi lengyel-, vagy KGST-, újabban használtcikk-piacon) kapható, többségük azonban igazi ritkasággá vált az elmúlt évtizedekben. Pedig valaha döbbenetes sikerük volt. 

 

A kacsintós pénztárcát például kamionszámra vitték Csehszlovákiába, az urbánlegenda szerint. Ehhez az eredetileg japán gyártású, többdimenziós képeslapokat Bécsben vásárolták fel, majd itthon applikálták bukszákra a magyar trafikosok. Ez annál is nagyobb fegyvertény, minthogy akkor még nem lehetett bármikor külföldre, pláne nem nyugatra utazni. Ma ez már elképzelhetetlen. Ahogy a prémium élelmiszernek számító déligyümölcsök pult alól való kimérése, vagy a családi autóra (Trabantra, Wartburgra) való több éves várakozás. A hiányok ellenére az 1970-es évektől mégis inkább bővült a fogyasztási cikkek kínálata. Sőt, ekkor jelentek meg az első amerikai termékek is. A korábban a „nyugat ópiumának” csúfolt Coca-Colát 1968-tól a Magyar Likőripari Vállalat kőbányai üzemében is gyártottak, így könnyen a ’70-es évek presztízsitalává válhatott. Ekkor került forgalomba a magyar Sztár és Oázis üdítő is, melyeket sárga színük miatt csak „szőke kólának” becéztek a fiatalok. A korábban uniformizált öltözködést először az ifjúsági szubkultúrák (beat, rock) lazították fel. A társadalom viszonylag hamar elfogadta a korszak két kultikus ruhadarabját, a miniszoknyát és a farmernadrágot. Előbbihez tupírozott fizura, utóbbihoz hosszú haj dukált. Ekkor lett tipikus otthoni viselet például a „mackóként” emlegetett tréningnadrág, az ujjatlan otthonka, a műszálas ingpulóver, a hosszúnyakú garbó, és a műbőrkabát is. Kiterjedt a bolthálózat, megjelentek az első nagyáruházak (Centrum, Skála). Egyre igényesebb lett a kereslet, melyre nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra. A ’80-as években már egyfajta társadalmi elvárás lett a jólöltözöttség, a nemzetközi divattrendek követése. Az áhított nyugati javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni, de a nehezen beszerezhető termékek továbbra is a csempészet által kerültek az országba.

 

 

E múltbéli világhoz képest a vágyak és igények mai "katedrálisaiban”, a modern bevásárlóközpontokban már minden is (!) kapható. A FÓRUM-ban nyíló kiállítást éppen ez teszi igazán érdekessé, hisz itt a mai és a 30–50 évvel ezelőtti fogyasztói kultúra hiteles összevetésére is lehetőség nyílik. 

 

A múzeumi élményt folyamatos tárlatvezetések és játékos múzeumpedagógiai foglalkozások teszik emlékezetessé. Utóbbira iskolai osztályok jelentkezhetnek. Mind a foglalkozások, mind a kiállítás ingyenes programlehetőség, amit kár lenne kihagyni! 

 

A kiállítás Facebook eseménye: https://fb.me/e/2luynXZY7 

 

Érdemes ellátogatni a Fórum után a múzeumba is!

Hajdúszoboszló „múzeumi negyedében” 3 épületben 7 kiállítás várja az érdeklődőket. A Bocskai Múzeumban a retró kiállítás mellett Fejedelmi Kincstár, interaktív helytörténeti és néprajzi tárlatok is megtekinthetők. A Nemzetközi Modern Képtárban pedig eredeti Picasso és Chagall alkotások várják a látogatókat. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció