Még egy hónapig vehető igénybe a hatósági támogatás a régi mobilkészülékek cseréjéhez

Március végén ér véget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni azt a 40 ezer forintos kedvezményt, melyet eddig közel százezer mobiltelefon cseréjénél már igénybe vettek. A támogatás és a hozzá kapcsolódó edukációs program jelentősen hozzájárultak a 3G zökkenőmentes kivezetéséhez, és így a fejlettebb, 4G- és 5G-fejlesztésekhez. 

Március végéig kaphatják meg az NMHH készülékcsere-programja által biztosított 40 ezer forintos támogatást azok a lakossági felhasználók, akik új, legalább 4G-képes telefon vásárlása mellett döntenek, és leadják régi, használt, legfeljebb 3G-s vagy 2G-s mobilkészüléküket. A program és az igénybe vehető 40 ezer forintos fogyasztói kedvezmény már közel százezer, a 3G-hálózatok kivezetése miatt elavulttá váló készülék cseréjénél nyújtott anyagi segítséget. 

 

A Magyar Telekom 2022. június 30-ig teljesen megszüntette 3G-hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig fokozatosan teszi ugyanezt. A hálózati átalakítással a szolgáltatók a fogyasztói igényeket jóval hatékonyabban kiszolgáló 4G és 5G fejlesztésének ágyaznak meg. Ezt a fejlesztést segíti az NMHH a hamarosan véget érő, mobilkészülékek cseréjét támogató programjával, annak érdekében, hogy a felhasználók továbbra is zavartalanul élvezhessék a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassák a csevegőalkalmazásokat, a levelező applikációkat vagy a navigációs megoldásokat. 

 

nmhh.hu
 

„Az elmúlt egy évben a NetreFel! közel százezer embert segített felkészülni erre a technológiai változásra” – mondta Vári Péter, a hatóság főigazgató-helyettese, hozzátéve: „az, hogy a lehetőséget kihasználók 60 százaléka 45 év feletti, azt mutatja, hogy a program különösen nagy segítséget nyújtott az amúgy digitálisan több kihívással küzdő, idősebb korosztályoknak”. Annak érdekében, hogy minél szélesebb körben segítséget tudjanak nyújtani, a hatóság a kezdeményezést a 2G-s készülékekre is kiterjesztette, meghosszabbította az igénylés határidejét, megemelte a támogatás összegét, valamint megszüntette a választható telefonokra eredetileg érvényes felső értékhatárt. 

 

„A készülékcsere-támogatási program egy országos lefedettségű, a 3G lekapcsoláshoz jogi, eljárásrendi és informatikai értelemben egyaránt problémamentes működést nyújtó védőhálóként működött, amelynek segítségével a magyar lakosok jelentős kedvezménnyel juthattak az őket hosszútávon kiszolgáló, 4G-képes készülékhez. Ezáltal olyan megoldásokat és szolgáltatásokat vehetnek igénybe, melyek jelentősen javíthatják életminőségüket” – szögezte le Vári Péter. Szerinte a sikerhez az is hozzájárult, hogy a program kommunikációs eszközei révén a felhasználók széles körében tudatosultak a 3G-hálózatok lekapcsolásával járó kihívások és lehetőségek. 

 

Ráadásul a szolgáltatók – az NMHH módszertani iránymutatása és minőségbiztosítása mellett – a 3G lekapcsolásával érintett összes fogyasztójukat beazonosították, és felkészültek a lehetséges panaszok kezelésére. Mivel az NMHH az elektronikai cikkeket forgalmazó áruházláncokat is bekapcsolta a programba, ezért a független készülékforgalmazók is naprakészen tudták tájékoztatni vevőiket a kezdeményezés kínálta lehetőségekről. 

 

A március 31-ig hatályban lévő program részleteiről és az igénybevétel feltételeiről a netrefel.hu/keszulekcsere-tamogatas weboldalon érdemes tájékozódni. A digitális világ nyújtotta előnyökről, valamint a biztonságos netezés szabályairól pedig a digipedia.hu edukációs oldalon informálódhatunk.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció