A Logitech új asztali kamerájával élvezhetőbb lesz egy hibrid megbeszélés

Bemutatkozott a Logitech AI-alapú asztali kamerája, a Logitech Sight, amely a Rally Bar vagy Rally Bar Mini elülső kamerákkal együttműködve intelligens módon rögzíti a tárgyalóteremben mozgó résztvevők legjobb perspektíváját és követi a beszélgetéseket. A hibrid munkavégzés világában a távolról dolgozók 43%-a számol be arról, hogy nem tud igazán bevonódni egy-egy megbeszélésbe - ezen a helyzeten segít a Logitech Sight kamerája, csökkentve a hibrid csapatok közötti egyenlőtlenségeket a tárgyalóteremben. 

“A járvány idején mindannyian ugyanakkora kockában jelentünk meg az online munkamegbeszéléseken. A hibrid munkavégzés világában viszont az jelenti a kihívást, hogyan tudunk egyenlő feltételeket, ugyanazt az élményt biztosítani az irodában ülőknek és a távolról csatlakozóknak. Ügyfeleink visszajelzései alapján ez a hibrid munkavégzéssel kapcsolatos egyik legnagyobb kihívás" – mondta Scott Wharton, a Logitech Video Collaboration üzletágának vezetője. “A Logitech Sight kamera a Rally Bar vagy Rally Bar Mini eszközökkel kiegészülve a mesterséges intelligencia segítségével kezeli ezt a helyzetet – a több kameraszög és az intelligens váltás úgy követi a beszélgetéseket, ahogy azok a teremben zajlanak. Az első visszajelzések azt igazolják, hogy sikerült megoldást találnunk erre a kritikus problémára, amellyel minden szervezet találkozik."

 

A közepes és nagyobb tárgyalótermek számára kifejlesztett kamera úgy rögzíti a hangot és a képet, hogy az még élvezetesebbé, élményszerűvé tegye  a megbeszéléseket a távoli résztvevők számára is

 

A mesterséges intelligenciával működő kamerát a terem elején elhelyezett Rally Bar vagy Rally Bar Mini eszközökkel kombinálva a nagyobb méretű terekre fejlesztették: a 4K kamerákkal és hét nyalábformáló mikrofonnal a Sight tisztán rögzíti a beszélgetéseket és a nem szóbeli megnyilvánulásokat. A RightSight és a Smart Switching funkcióknak köszönhetően a Sight kiválasztja a legjobb nézetet az asztali kamera és a terem elején kihelyezett kamera képe közül, intuitív módon váltva a személyes interakciók kameranézetei között, természetesen követve a beszélgetés menetét. 

A Sight könnyedén használható a legnépszerűbb videokoncerencia-platformokkal, mint a Microsoft Teams, a Zoom vagy a Google Meet. 

A Logitech készüléke könnyen telepíthető a csomaghoz mellékelt tartókkal és a beépített kábelrendezőkkel, ami az IT-csapatok számára kritikus fontosságú. Az ingyenes Logitech Sync szoftver használatával könnyedén felügyelhetőek az eszközök, amelyek frissítése, telepítése, beállítása egy felhőalapú felületről történik. A Logitech Sight kompatibilis a Scribe, a Rally Bar és Rally Bar Mini készülékekkel, így az IT-csapatok bátran telepíthetik ezt az új technológiát a meglévő eszközök mellé.

 

Karbonsemleges minősítés

A Logitech törekvéseinek köszönhetően a Sight karbonsemleges minősítéssel rendelkezik. Ezt azt jelenti, hogy a vállalat a termék és a csomagolás karbonkibocsátását nullára csökkentette. 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció