Van képük hozzá! – Több mint kilencezer pályamunka érkezett

Nagy különbség van egy jó és egy díjnyertes fotó között. A MediaMarkt idén hetedik alkalommal meghirdetett fotópályázatára több mint kilencezren nevezték pályaművüket, harcba szállva az elismerésért és a 200.000 forint értékű főnyereményért.

2022-ben hetedik alkalommal rendezte meg éves fotópályázatát a MediaMarkt, amelyre a várakozásokat meghaladóan 9262 pályamunka érkezett, öt különböző témában – természet, portré, sport, szerelem és életképek. A fotókat neves szakmai zsűri értékelte. A zsűri tagjai Nánási Pál (az ország egyik legismertebb fotósa), Mekli Zoltán (Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja), Koncsol Tünde (ezerszeresen díjazott esküvői fotós), Szabó Béla (szabadúszó fotográfus) és Szabó Miklós (a Nemzeti Sport fotórovat-vezetője) voltak.

A pályázat kezdeti szakaszában a zsűritagok tippeket is adtak a pályázóknak, miként készülhet el egy igazi díjnyertes fotó. Ez alkalommal a műszaki kereskedő arról kérdezte a szakmai nagyjait, hogy mi határozta meg a végső döntésüket a nyertes fotók kiválasztásánál.

 

„Nekem az összkép a lényeg. A zsűrizés folyamán, egy ilyen versenyen nagyon nehéz egy konkrét dolgot kiemelni. Én a portrékban vagyok leginkább otthon, itt a hangulat és a kreatív felfogás – az, ahogyan a portét értelmezik – adja a művek esszenciáját. A mostani kiválasztási folyamatnál is a nyertes kép ebben emelkedett ki, illetve a szép fényezés, a jó koncepció és az ötlet nyújtotta a pluszt. Egy portré annyi féle lehet, rengeteg értelmezése van a témának, de ha a képben van közlés, van mondanivaló, akkor az rengeteget ad, és a végén ettől áll össze a kép.” – mondta el Nánási Pál, az ország egyik legismertebb fotográfusa.

Koncsol Tünde, ezerszeresen díjazott esküvői fotós rendkívüli lelkesedéssel állt a zsűrizés feladatához és a különböző témák pályaműveihez. Tünde véleménye szerint az a legfontosabb, hogy egy képnek legyen mondanivalója. „A sztorit emelném ki, azokat a dolgokat, amik elolvashatóak, láthatóak az adott képen, hiszen egy képet nem csak nézni, hanem értelmezni is tudni kell. Egy jó fotó olyan, mint egy könyv. Időt kell tölteni az elolvasásával. Ez minden kategóriára érvényes, én az összes képben ezt kerestem. Idén rengeteg olyan alkotás volt, aminél megálltam és rácsodálkoztam, hogy hogyan is tudnék 10 pontnál kevesebbet adni rájuk, nagyon sok kiemelkedő pályamunka érkezett.” 

Volt, akinek a zsűrizés alatt a végső választás nem az eszközön múlt, hogy mivel készíti az adott pályázó a fotót. „Én az ötletet kerestem a képekben. A pontozást több lépcsőben végeztem, addig, amíg minden kategóriában megtaláltam a számomra nyertes munkákat. Az ötlet és a sztori volt nálam is a leglényegesebb, az sem zavart, ha egy kép nem profi géppel készült, hiszen sokszor nincs más nálunk, mint egy telefon, amivel hirtelen megörökíthetünk egy vissza nem térő pillanatot.” – tette hozzá Szabó Miklós, Ezüstgerely-díjas sportfotós, a Nemzeti Sport fotórovat-vezetője.

Az idei nyertes képek és közönségszavazás

Az idei nyertesek a korábban említett öt kategóriából kerültek ki. A szerelem 1113, a természet 3210, a sport 976, a portré 1724 és az életképek kategória 2239 nevezőt vonzott. 

A MediaMarkt Facebook oldalán rendhagyóan megrendezett közönségszavazás sem maradt el, amelyben ötven művet válogattak be a díjazandó képek közé, a verseny pedig a lájkok száma alapján dőlt el. A nyertes képet Márki Józsefné Lívia készítette egy természet kategóriájú fotóval. A képen egy ürge látható, aki éppen egy napraforgó magját csemegézi. Lívia elmondta, korábban még sosem fotózott ilyen állatot, így több körben, végül a napraforgó segítségével sikerült lencsevégre kapnia. A nyertes egy 50.000 forint értékű ajándékkártyával gazdagodott. 

 

 

A kategóriák győztesei 200.000, a második helyezettek 100.000, a harmadik helyezettek pedig 50.000 forint értékű MediaMarkt ajándékkártya tulajdonosai lettek. A közönségszavazásra bocsátott képek készítői 5.000 forint, a közönségkedvenc kép készítője pedig 50.000 forint értékű MediaMarkt ajándékkártyával lett díjazva. Az idei ajándékkártyák különlegessége, hogy mindegyikre az adott nyertes pályaműve került, emellett a nyertes fotójuk nyomtatványát is készhez kapták a díjátadón megjelent nyertesek egy oklevél kíséretében. 

A díjazott képeket és a közönségszavazásra bocsátott pályaműveket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban adták át a szakmai zsűri segítségével, egy ünnepélyes díjátadó keretében. A pályaművek megtekinthetőek a könyvtár aulájában október 27-ig.

A díjazott képekből összeállított slideshow:

 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció