Hetedik éve sikeres az ABB női esélyegyenlőséget célzó mentorprogramja

Az ABB immár hetedik éve sikeres és népszerű női mentorprogramjának célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég működésével, szolgáltatásaival és karrierlehetőségeivel. 

Az 5 hónap során a résztvevők betekintést nyerhettek az ABB mindennapjaiba, havi egy alkalommal különböző témákra fókuszáló, félnapos programokon vettek részt. Találkoztak az ABB női vezetőivel, megismerhették a különböző területeken dolgozó kollégák karrierútjait, illetve HR szakemberektől személyes konzultáció keretében tanácsot kaptak a későbbi elhelyezkedéshez, önéletrajzíráshoz és felvételi interjúkhoz. Mindemellett fejleszthették a műszaki pályához szorosan kapcsolódó készségeket is, lehetőségük volt például kipróbálni ABB robotok, köztük a méltán népszerű kobot, a Yumi programozását. A program 7 éve során több mentorált is csatlakozott először gyakornokként, később munkavállakóként az ABB csapatához. 

 

 

A résztvevők így nyilatkoztak a programról:

„Számomra hatalmas élmény volt ez a program, és örülök, hogy egyre több ilyen van. Ebben a félévben majdnem feladtam a tanulmányaimat és a pályámat, mert elvesztettem a motivációm, de a mentorokkal való beszélgetés segített ezen átlendülni. Nagyon élvezetes programok voltak, sok új embert ismerhettem meg, és sok új dolgot tanulhattam. Még ha nem is teljesen a szakmámba vágott, de emberileg is sokat tanultam. Köszönöm, hogy részt vehettem a mentorprogramban!” – Nagy Viktória, Óbudai Egyetem, Mérnökinformatikus szak.

 

 

„Nagyon élveztem a programban való részvételt, jó volt a kötetlen forma és a közvetlen beszélgetések, nagyon megszerettem a csapatot. Hasznosak és izgalmasak voltak a beszélgetések, a robotos bemutatót imádtam.” – Hernádi Kata, BMGE, Mechatronikai mérnök szak.

 

„Összességében nekem nagyon tetszettek a közös alkalmak, jó programok voltak, jó volt kipróbálni a robotokat is, a többiekkel, illetve a munkatársakkal is jót tudtunk beszélgetni.” – Giczi Alexandra, BMGE, Mechatronikai mérnök szak.

 

Az ABB számára alapérték az esélyegyenlőség. A vállalat "Globális sokszínűségi és befogadási stratégia 2030-ig” vállalása keretében szeretné világszerte megduplázni, a jelenlegi 12,5 százalékról 25 százalékra növelni a nők arányát a felsővezetői pozíciókban.  A nők még mindig alulreprezentáltak a műszaki területeken, holott ezek számos karrieresélyt kínálnak a számukra, mind a kutatás, mind a műszaki felsőoktatás, mind a mérnöki pálya területén. A műszaki tudományok iránti érdeklődés általában fiatal korban kezdődik. A statisztikák szerint a lányok az iskolai tanulmányaik során kisebb valószínűséggel gondolnak jövőbeli hivatásként a mérnöki pályára. Ennek társadalmi-kulturális, neveltetésbéli okai vannak, amivel foglalkozni kell, ha az a cél, hogy nagyobb létszámban lépjenek be a műszaki tudományos és szakmai pályára.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció