SZEnergy: A világ legjobbjai között a Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata

A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team hallgatói csapata 4. helyezést ért el a Shell Eco-marathon autonóm programozási versenyén (Autonomous Programming Competition  – APC). A fiataloknak többek között olyan híres egyetemet is sikerült maguk mögé utasítaniuk, mint a kaliforniai Berkeley. A csapat tagjait az intézmény Járműipari Kutatóközpontjában köszöntötték. A műszaki tudományterületeken élenjáró egyetem kiemelt feladatának tartja a gyakorlatorientált képzést és a tehetségek támogatását.

A Széchenyi István Egyetemen működő SZEnergy Team a Járműipari Kutatóközpont mentorálásával tevékenykedő, elektromos járművek fejlesztésével és építésével foglalkozó hallgatói versenycsapat. Rendszeres résztvevője a világ egyik legnagyobb hallgatói megmérettetésének, a Shell Eco-marathonnak, amelynek idei autonóm programozási világversenyén 4. helyezést ért el. A versenyt online formában rendezték, s ennek keretében közel egy hónapon keresztül versenyeztek a győri hallgatók nap mint nap a világ 25 legjobb főiskolai és egyetemi csapatával. A SZEnergy Teamnek európai, ázsiai, amerikai intézmények között olyan híres résztvevőt is maga mögé sikerült utasítania, mint például a kaliforniai Berkeley University. 

 

Az ünnepség résztvevői a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjában. (Fotó: Májer Csaba József)

 

„Minden tiszteletet megérdemel a széchenyis hallgatók teljesítménye, hiszen a verseny olyan szakmai komponenseket tartalmazott, amelyek a mai autonóm járműkutatások fókuszpontjainak nevezhetők: automatikus útvonalkövetés, dinamikus akadályelkerülés, energiaoptimalizálás. Ezek komoly kihívást jelentenek a profi kutatóknak, mérnököknek is, nemhogy a hallgatóknak, akik ráadásul színvonalas megoldásokkal oldották meg az összetett feladatokat” – fogalmazott dr. Bokor József professzor, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának elnöke, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, aki személyesen is gratulált a győri csapat tagjainak. Mint mondta, szakmailag nagyon magas mércét ugrottak meg a fiatalok, ami az elméleti tudás mellett jelentős gyakorlati felkészültségről is árulkodik. A professzor utalt arra is, hogy a Széchenyi-egyetem hallgatóinak érdemes élni az intézmény által biztosított lehetőségekkel, hiszen a csapat tagjának lenni, és ott innovatív feladatokat megoldani, nemzetközi szinten versenyezni később a munkaerőpiacon is hatalmas előnyt jelent.

 

Az autonóm programozási versenyen fontos szempont, hogy a hallgatók a legmodernebb technológiákat segítségül hívva oldják meg az iparág szempontjából releváns kihívásokat. A feladat ezúttal az volt, hogy a résztvevők virtuális járművükkel egy városi szimulációs környezetben megtaláljanak 15 előre elhelyezett célpontot, lehetőleg minél rövidebb idő és táv alatt, minimalizálva a jármű energiafelhasználását. Arra is ügyelniük kellett, hogy a futam során minden közlekedési szabályt betartsanak.

 

 

Miklós Máténak, a SZEnergy Team vezetőjének dr. Bokor József professzor, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának elnöke, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja gratulált a kiváló eredményhez. (Fotó: Májer Csaba József)

 

„Óriási sikerélmény számunkra az elért negyedik helyezés, amiért keményen megdolgoztunk, de közben rengeteget tanultunk, sok-sok tapasztalattal gazdagodtunk” – fogalmazott Mesics Mátyás, a SZEnergy Team autonóm részlegének fejlesztője. Hozzátette, örülnek a sikernek, de már a következő feladatra összpontosítanak, júliusban ugyanis egy újabb nemzetközi verseny következik. „Az európai és afrikai hallgatói csapatok részvételével zajló franciaországi megmérettetés már nem online, hanem személyes részvétellel zajló esemény lesz. Ott a saját valódi járművünkkel fogunk versenyezni, és olyan kihívásokra kell felkészülnünk, mint az autonóm pályakövetés, az önálló parkolás és az akadályok elkerülése” – emelte ki a Széchenyi István Egyetem végzett mérnökinformatikus hallgatója.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció