Szolgáltatófüggetlen 5G-s tesztprojekt indul

A tesztek célja annak vizsgálata, hogyan lehet különböző környezetben – például sűrűn lakott belvárosban, vagy agrárterületen – gazdaságosan 5G hálózatot kiépíteni és működtetni, majd ezt a jövőben, amikor az 5G-alapú alkalmazások elterjedése és az adatforgalom növekedése szükségessé teszi, nagy volumenben is környezettudatos módon széles körben megvalósítani. A tapasztalatok alapján a hálózaton később különféle okos szolgáltatások is elérhetővé válnak.

A két 5G kiscellás tesztprojekt megvalósítására a Digitális Jólét Nonprofit Kft. írt ki nyílt uniós közbeszerzési eljárást, amelyet a kritikus rendelkezésre állást igénylő távközlési szolgáltatásokat biztosító AH NET Zrt. nyert el a független, integrált infrastruktúra-szolgáltató CETIN Hungary Zrt.-vel együttműködésben. 

 

A kecskeméti projekt keretében, Kecskemét belvárosában a közvilágítási infrastruktúrán – villanyoszlopokon, kandelábereken – építenek ki mobilszolgáltató-független 5G kiscellás tesztkörnyezetet. Nagyszámú felhasználó és dinamikusan növekvő adatforgalom kiszolgálásához a mobilhálózati infrastruktúrákat fejleszteni kell majd, ezért a városokban több új, kisebb antennára, úgynevezett kiscellára lesz szükség. Ahhoz, hogy az 5G szolgáltatás a sűrűn lakott területeken gazdaságilag is életképes legyen, illetve a környezeti terhelés szempontjait is figyelembe vegye, célszerű elkerülni, hogy minden egyes szolgáltató saját beruházással fejlesszen infrastruktúrát, vagyis optimalizálni kell a hálózatok kialakítását, ami komplex és bonyolult feladat – ennek megoldásában a projekt tapasztalatai segítenek majd. A fejlesztés keretében azt is vizsgálni fogják, milyen pozitív hatása lehet új típusú kandeláberek telepítésének – például E-töltő vagy városi kamerarendszer elhelyezésével.

 

A mezőhegyesi projekt keretében a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. területére telepítenek agrár 5G teszthálózatot. A ménesbirtok olyan digitális minta- és tangazdaságként működik, amely az agrárium innovatív technológiáit, az okos mezőgazdaság lehetőségeit alkalmazza és vizsgálja. Mindehhez jól működő, nagy kapacitású hálózatokra van szükség.

 

 

„Az 5G-alapú okos alkalmazások elterjedésének legfontosabb alappillére a kiváló minőségben és gazdaságosan kiépített infrastruktúra” – mondta el Dr. Mándi Gábor, az AH NET Zrt. vezérigazgatója. „Ezek a pilot projektek remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy partnerségben a CETIN-nel egyrészt felhasználhassuk társaságaink hálózatépítési képességeit független 5G hálózatok megvalósítása során, másrészt így megismertethetjük a lakossággal, illetve a vállalkozásokkal egy 5G kiscellás infrastrukturális környezet felépítését, működését és alkalmazási lehetőségeit” – tette hozzá a vezérigazgató. 

 

„A hálózatfüggetlen infrastruktúrának egyik nagy előnye, hogy több szolgáltató is igénybe tudja venni. Így nem kell mindenkinek saját infrastruktúrát kiépítenie, ami fenntarthatósági szempontból is kedvező, hiszen csökkenteni tudja a környezeti terhelést és gazdaságosabbá teszi a beruházást” – mondta Ötvös Tamás, a CETIN Hungary Zrt. vezérigazgatója. 

 

A feladat részeként az AH NET és a CETIN Hungary egy-egy tanulmányban összefoglalja majd tapasztalatait a két 5G tesztkörnyezet kialakításáról, a megvalósításhoz szükséges együttműködésekről, illetve a különböző figyelembe veendő szempontokról a helyszínválasztástól kezdve, a jelen lévő egyéb infrastruktúrákon keresztül az engedélyezési és szabályozási kérdésekig.

 

A projektek megvalósítását az AH NET koordinálja, kiemelt feladata az adatátvitelhez szükséges optikai hálózat biztosítása, a CETIN Hungary pedig a mobilhálózati 5G infrastruktúrát építi ki.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció