Új környezetvédelmi programot indít az Air France

A Párizsi Klímaegyezményben foglalt célok elérése érdekében a légiközlekedésnek gyorsítania kell környezetvédelmi lépéseit, ezért az Air France újabb tervet dolgozott ki a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.

A francia légitársaság stratégiája három alappilléren nyugszik:

  •   az Air France üzemelése során közvetlenül
  •   és közvetve kibocsátott emisszió csökkentése, illetve
  •   a szén-dioxid megkötését célzó projektek támogatása.

 

Az Air France ACT transzparens, tudományos megközelítést használó és megvalósítható terve konkrét és mérhető lépéseket tartalmaz. A légiközlekedés karbonsemlegességének elérése nagyon nehéz feladat és időbe telik, az iparág minden résztvevőjének össze kell fognia: repülőgép- és hajtóműgyártóknak, üzemanyag-beszállítóknak, repülőtereknek, a légiforgalmi irányításnak, a hatóságoknak, kutató központoknak és oktatási intézményeknek is.

 

Az új program a 2019-es szinthez képest egy utaskilométerre vetítve 30 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást céloz meg 2030-ra. 

 

 

Ez az Air France teljes kibocsátását tekintve 12 százalékos csökkenésnek felel meg. Ebbe az ellentételezésből eredő mérséklődés nem tartozik bele, hogy a direkt és indirekt kibocsátást a lehető legnagyobb mértékben lehessen csökkenteni.

 

A terv tudományos értékelésen alapul, amelyet egy független szervezet az SBTi vezetett be. A CDP (Carbon Disclosure Project), az ENSZ Globális Megállapodása és a Természetvédelmi Világalap (WWF) által alapított szervezet dolgozta ki a légiközlekedés emissziócsökkentési terveit a Párizsi Klímaegyezmény alapján, amelynek célja, hogy a globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt tartsa.

 

2050-re az Air France kibocsátásmentes üzemelést tűzött ki, amelyet a jelenlegi emisszió drasztikus csökkentésével, valamint karbonmegkötő projektek támogatásával igyekszik elérni. A társaság jelenleg is dolgozik a pontos terveken, amelynek során figyelembe veszik a forgalom várható bővülését is, bár ennek mértéke jelentősen változhat. Emiatt a terveket folyamatosan finomhangolni kell és azokat a célokhoz kell igazítani.

 

 

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében öt fontos lépés áll az Air France előtt:

  •    Flottamodernizáció, amelynek keretében a legújabb repülőgépeket, mint az Airbus A220-as és A350-es szerez be, ezek 25 százalékkal alacsonyabb emisszió mellett üzemeltethetők a korábbi típusokhoz képest, másrészt zajkibocsátásuk is lényegesen alacsonyabb. 2030-ra ezek a repülőgépek teszik majd ki a társaság flottájának 70 százalékát a mostani 7 százalék helyett, ennek érdekében 2025-ig évente 1 milliárd eurót költ erre a vállalat.
  •    Fenntartható kerozin (SAF) széleskörű használata, amely teljes életciklusra vetítve akár 80 százalékkal is képes csökkenteni a kibocsátást és nem veszélyezteti az élelmiszerellátást. 2022-től a francia törvények szerint legalább 1 százalékban ilyen üzemanyagot kell használni, de aránya 2030-ra 10, 2050-re 63 százaléknak kell lennie.
  •    Környezettudatos repülés: földi gurulás közben lehetőség szerint csak az egyik hajtóművet használják, a légi útvonalak megtervezését mesterséges intelligencia segíti, a légiforgalmi irányítással együttműködve pedig folyamatos süllyedést alkalmaznak a pilóták a célrepülőtér megközelítése során. Ezekkel éves szinten 2-3 százalékkal csökkenthető az emisszió.
  •    Környezetbarátabb fedélzeti kínálat: az Air France járatainak fedélzetén és a prémium várókban elsősorban a helyi, szezonális termékek felhasználásával készülnek az ételek. A társaság az ételhulladék minimalizálása érdekében az üzleti osztályú utasoknak lehetővé teszi a korai ételválasztást, az egyszer használatos műanyag eszközök 90 százalékát még az év vége előtt kivezeti a vállalat.
  •    Intermodális csomópontok létrehozása, hogy alacsony kibocsátású szállítási módok közül is választhassanak az utasok. Ennek érdekében a francia állami vasúttal (SNCF) szorosabb együttműködés várható.

 

Az Air France folyamatosan változik, ahogy utasai viselkedése, igénye is. Akár a kevesebb repülés mellett döntenek, vagy összehangolják az üzleti és kikapcsolódó célú utazást, az Air France támogatni fogja ebben őket, és megadja a lehetőséget arra, hogy fenntartható kerozin vásárlásával támogassák a cég környezetvédelmi erőfeszítéseit.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció