MĂĄr szĂĄz Ășj tĂ­pusĂș automatĂĄt telepĂ­tett a MÁV-START

A MÁV-START újabb jegy- és bérletkiadó automatái álltak forgalomba, ezúttal 24 a Budapest-Esztergom, 27 pedig a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon, így mindösszesen már százat telepítettek a vasúttársaság szakemberei tavaly év vége óta. A most üzembe állított és a Nyugati pályaudvarra korábban telepített új automaták révén évente tízmilliónál is több utas juthat az eddigieknél kényelmesebben menetjegyhez, illetve bérlethez.

A telepítés most befejezett szakaszában újabb 54 új automatát helyezett üzembe a vasúttársaság: 24-et a Budapest-Esztergom, 27-et a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon, 3-at pedig a Budapest–Veresegyház–Vác vonalon, ahol február végéig további 12 új automata áll majd az utasok rendelkezésére. Több megyeszékhelyen, így Székesfehérváron 6, Szolnokon 7, Szegeden pedig 3 készüléket adnak át.  További 1-1 új jegykiadót telepít a MÁV-START Siófokra, Dunaújvárosba, Zircre, FelsƑpakonyba és Hárosra.  Februárban 10 felújított automata kihelyezése várható a Székesfehérvár–Tapolca, 8 pedig a Székesfehérvár–Gyékényes vasútvonal állomásaira.

 

Tavaly novemberben kezdƑdött meg az új jegykiadó automaták tömeges telepítése. 2022 nyarára a budapesti fƑpályaudvarokon, az elƑvárosi állomásokon, valamint megállóhelyeken 375 új berendezés fogja biztosítani az utasok gyors, kényelmes jegyvásárlását.

 

Tavaly év végéig 24 automatát a Budapest-Székesfehérvár vonalra telepítettek, huszonkettƑt a Nyugati pályaudvar utasai vehettek igénybe, egy készülék pedig ErdƑkertesre, az utaskomfort színvonalának növelése érdekében épült új típusú utasbeállóba került. A 375 új jegykiadó automatából 275 kártyás és készpénzes, míg 100 kizárólag bankkártyás fizetésre lesz alkalmas. A fejlesztésnek köszönhetƑen a készülékek száma több mint háromszorosára emelkedik. Lényegesen nƑni fog az automatával ellátott állomások száma, így mind Budapesten, mind az agglomerációban egységes, modern flotta áll majd az utasok rendelkezésére.

 

 

Az új berendezések üzembeállítását megelƑzƑen a meglévƑ 170 automata is megújult. Tavaly június 30-áig karbantartást követƑen mindegyik frissült a MÁV Szolgáltató Központ által fejlesztett jegyértékesítƑ (JÉ) szoftverrel. Az elƑvárosból leszerelt eszközök új helyszínekre, jellemzƑen a nagy utasforgalmú vidéki állomásokra és megyeszékhelyekre, valamint a balatoni vonalakra és utasforgalmi próbaüzemben HódmezƑvásárhely és Szeged között közlekedƑ TramTrain vonalára kerültek.

 

A korszerƱsítés mellett a forgalmas állomásokon a sorban állás kiváltása a cél, de a vasúti szolgáltatás hatékonyságát is kedvezƑen befolyásolja, ha minden utas már megváltott jeggyel száll vonatra. Az új automaták a korábbiaknál strapabíróbbak, korszerƱbbek, rongálásbiztosak, antigraffiti-bevonattal rendelkeznek és idƑjárásállóak is.

 

Az automatákból értékesített jegyek száma folyamatos növekedési tendenciát mutat, ami az újonnan üzembe helyezett berendezések számának növekedésével várhatóan felgyorsul. Tavaly már a jegyek 12,5 százalékát jegykiadó automatákból, 29,3 százalékát online (webes felületen vagy a MÁV applikáción keresztül), 47,9 százalékát pedig jegypénztárban vették az utasok.  Az érintésmentes vásárlás térnyerése jól kimutatható a MÁV-Volán-csoportnál is, 2021-ben az utasok majdnem egyharmada váltotta meg jegyét az új ELVIRA felületén, vagy a vasúti és Volánbusz termékeket is tartalmazó MÁV applikáción keresztül. Az online jegyértékesítƑ alkalmazás népszerƱségét jól mutatja, hogy hamarosan köszönthetjük az 1 milliomodik olyan regisztrálót, aki a 2020. év végi fejlesztésnek köszönhetƑen mindkét online csatornára érvényes felhasználói fiókot nyit.

 

A korszerƱbb automatapark növeli a szolgáltatási színvonalat és kedvezƑbb feltételek mellett üzemeltethetƑ. Mindemellett számos más újítás is szerepel a MÁV-START jegyértékesítési fejlesztései között. Az e-nyugta révén csökkenthetƑ a papírfelhasználás. A felhasználói igényeknek megfelelƑen a kedvezmények már százalék alapján is elƑválaszthatók, segítve a kedvezményrendszert nem ismerƑ utasok vásárlásait. A TramTrain zónás termékek bevezetésével pedig február végétƑl helyi közlekedési bérlettermékek is vásárolhatók a jegykiadó automatákból.

 
 
 

KapcsolĂłdĂł cikkek

 

Belépés

 

 

RegisztrĂĄciĂł