Online tartják meg az ELTE Informatikai Karának Nyílt Napját

Az ma már senkinek sem jelent újdonságot, hogy a dinamikus és egyre kiterjedtebb digitalizációnak óriási a szakemberigénye. Magyarországon is komoly mértékű az informatikushiány, ahogy azt a szakmai szervezetek sok éve jelzik.

Különösen így van ez a magasabb szintű képzettséget igénylő informatikai területeken, pedig az ilyen munkakörök komoly szakmai távlatokat kínálnak, és már kezdőként is magas bérekkel lehet tervezni – néhány éves gyakorlat után pedig már nem számítanak kiugrónak a milliós fizetések sem.

 

Több felsőoktatási intézmény is kínál IT képzést, de az ELTE Informatikai Kara egyértelműen kiemelkedik ezek közül. Egyrészt magabiztosan vezeti az informatikai képzéseket indító intézmények rangsorát, másrészt széleskörű ismereteket ad, amelyekkel az IT-n belül is ezerfelé tagozódhat a végzett hallgató. Az itt szerzett diploma belépőt jelent a legjobb munkahelyekre.

 

 

Miért is olyan népszerű a programtervező informatikus képzés?

Aki a programtervező informatikus szakot választja, jól dönt, hiszen az egyik legjövedelmezőbb szakma. Nagyon keresettek a munkaerőpiacon, nyugodtan mondhatjuk, hogy az informatikai szakma ásza. Egy ilyen képzésen az informatika világának széles körével találkozik a hallgató, egy olyan stabil alapot kap, mellyel komoly felkészültséget igénylő informatikai területek bármelyikén alkalmazható.

 

Többféle nyelven és környezetben szereznek programozási képességeket, megismerkednek a nagy szoftverrendszerek tervezési, fejlesztési módszereivel, az adatbázisok, operációs rendszerek, a mesterséges intelligencia, a számítógépes grafika, a webfejlesztés, a médiatechnológia területeivel. Jártasságot szereznek az informatikai projektek tervezésében és megvalósításában, képesek lesznek csapatban, akár nemzetközi környezetben is a hatékony munkavégzésre.

 

Az ELTE Informatikai Karon válhatsz a legkeresettebb szakma mesterévé

A folyamatosan aktualizált tanterveknek és a legújabb technológiáknak, a gyakorlati képzésnek köszönhetően az ELTE IK a legnépszerűbbnek számít a programtervező informatikus képzési területen. Minden évben egyre több jelentkező választja, ami az évről évre emelkedő felvételi ponthatáron is tükröződik.

 

A sikeres felvételizők számára jó hír, hogy az egyetem hallgatói már a kezdetektől megkapnak minden támogatást ahhoz, hogy utat találjanak a szakma élvonalába. A több mint 150 magasan képzett és ipari tapasztalatokkal rendelkező oktatói személyzet, az egyetem ipari partnereivel kialakított kutatólaborok lehetővé teszik, hogy a hallgatók már alapszakosként kapcsolatba kerüljenek a vállalati szektor képviselőivel és részt vegyenek az intézmény kutatás-fejlesztési programjaiban. Mivel a képzés a valódi, éles üzleti és innovációs világ projektjeire épül, a hallgatók már az egyetemen is az igazi kihívásokkal szembesülnek, illetve a legjobb szakemberek vezetik be őket az adott szakterület részleteibe. A felbecsülhetetlen ipari tapasztalat és a szilárd elméleti alapozás pedig gyors alkalmazkodást tesz lehetővé a folyamatosan változó technológiai környezetben.

 

 

A programtervező informatikusok szoftvertervező, szoftverfejlesztő és modellező szakirányok közül választhatnak, a szombathelyi kampuszon pedig szoftvermérnöki szakirány várja a hallgatókat. A képzés nappali és esti formában is elvégezhető, Budapesten vagy Szombathelyen.

 

Az elsőévesek beilleszkedését az egyetemi életbe oktatók, felsőbb éves hallgatók és doktoranduszok segítik mentori rendszerben. A Diáktámogató Központ a tantárgyfelvételi és vizsgabeosztási tanácsadás mellett többek között tanulásmódszertani tréningeket, életvezetési tanácsadásokat szervez az elsőéveseknek.

 

A Karon több szinten folyik a szakemberek felkészítése, így ha a hallgató nem elégszik meg az alapképzéssel, tanulmányait mesterszakon, majd doktori képzésen folytathatja. A programtervező informatikus mesterképzésen szoftvertechnológia, információs rendszerek, illetve modellalkotó informatikus szakirány választható.

 

Nem elhanyagolható érv az ELTE Informatikai Kar mellett az sem, hogy a képzések nagy része elérhető angol nyelven, a mesterképzési programok pedig megfelelnek az EIT Digital Master School európai követelményrendszerének. A kétéves, két európai egyetemen végezhető EIT Digital mesterképzések kettős diplomát, valamint EIT Digial vállalkozói oklevelet biztosítanak a végzetteknek. Az ELTE IK elérhető képzéseiről itt olvashat bővebben.

 

Az ELTE Informatikai Kar január 28-án az online Nyílt Napon várja a felvételi előtt álló középiskolásokat, illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozókat, akik minden fontos információt megtudhatnak a hallgatói életről, a képzésekről. A virtuális Campus túra keretén megismerkedhetnek a kari élet legfontosabb helyszíneivel. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció